2019. december 30., hétfő

The Silence

Megint sikerült belefutnom egy igen gyenge filmbe. Derekasan végigküzdöttem egyszer, mert ilyenkor mindig becsenget a filmekkel kapcsolatos alapelvem. Minden filmet végig kell nézni egyszer, hogy legyen róla véleményed, még akkor is ha igencsak szar és kész gyötrelem végigülni, még otthon is a kanapén punnyadva.
Nos, a The Silence minden fícsőrt felvonultat. Igencsak szar és kész gyötrelem volt végigülni. Sokadik másolata a rohadtul csöndben kell maradni mert különben szétkap valamiféle szörnyeget, ami nem lát de kurva jól hall.alapfelállásnak. Egy időben sorban jöttek ki a filmek ezzel az alapsztorival. Én ebből a felhozatalból a Bird Box-ot láttam még régebben és most ezt. Valahogy nem fogtak meg az ilyen filmek. Sötét pillanataimban még trógerkedésnek is gondoltam a dolgoz, mert ha nincs beszéd, lehet spórolni a forgatókönyvvel. Nem kell írni dialógusokat...
A történet szerint egy barlangban túrkáló tudóscsapat véletlenül felnyit egy addig ismeretlen járatot, amelynek örömére milliónyi, eleddig ismeretlen fajú denevér szabadul rá a világra és darálja be kevesebb, mint egy hét alatt majdnem az egész országot. Az, hogy az alatt a néhány millió év alatt mégis mit ettek, hogyan éltek túl, meg úgy mégis, hogy a picsába fér el annyi denevér egy lyukban, hogy a legfejlettebb amerikai hadsereg is elhasal a velül folytatott küzdelemben azt most hagyjuk, a film története ezeket triviális alapigazságként fogadja el. Ez van.


Azt is hagyjuk, hogy "kicsiben" ezek a cukiságok viszont olyan sötétek, hogy egy egyszerű faapritóval főhősünk halomra öli őket. Vagy azt, hogy kurvára szelektív a hallásuk a dögöknek. A beszélgetést néha nem hallják meg...
Ha ezeken az "apró" ordas baromságokon túllendülünk azt gondolhatnánk, hogy kapunk egy korrekt sztorit, de nem. A sztori mindössze ugyanis annyi, hogy a család amikor hírét veszi, hogy vannak ezek a denevérek úgy dönt lelépnek. Bepattanak a családi verdába és kiegészülnek a funkció nélküli
nagybácsival majd nekiindulnak menekülni. A nagybácsi sajnos nem éli túl, ők is majdnem ottvesznek, de végül eljutnak egy tanyáig, ahol viszont a közeli városból származó 6 fős szekta kezdi el őket terrorizálni, pusztán csak azért, mert nem akarnak hozzájuk csatlakozni. Remek motiváció, a nem létező történet tök felesleges kiegészítői. Nem derül ki róluk semmi.
Végül persze eljutnak az északon lévő menedékig. Északon már hó van  és hideg amibe a denevérek belehalnak. Béke van, vége a filmnek.
Szánalmasan összerakott történet iszonyat béna színészi játékkal. Ezt éreztem, hogy full szánalmas az egész. A történet máshonnan lopott szarul kivitelezett klisék halmaza. Nem tudok semmi jót elmondani a filmről. Még a denevér is szarul néz ki...

Szerintem 10/2

Egyszer végigvittem, ezért a két pont. Nincs benne semmilyen értékelhető pozitívum sem.
Éppen ezért  nem ajánlom megnézésre egyszer sem. Szánalmasan gyenge film, béna sztorival, gyenge megvalósítással, innen-onnan összelopott klissékkel. Grátiszban nem létező rendezéssel és gagyi színészi játékkal.
Ha már ez a csöndbe kell lenni, különben meghallsz vonal érdekel, ezt nyugodtan hagyd ki és kezdj egyből a Bird Box-al. Nekem az a film is billegett, de ennél sokkal jobb. Annak legalább jól felépítették a hangulatát. Ennek a filmnek nincs hangulata sem, nem bajlódtak vele. A helyszínek építésével sem sokat. Néha találnak pár ledarált hullát, meg bezárt épületet és kész, ennyiből kéne beleélnünk magunkat a kilátástalan helyzetbe...


Silence címmel fut egy pár évvel ezelőtti kalandfilm is a neten, ne keverjétek össze a kettőt, semmi közük egymáshoz. Ez a Netflix egy gyengébb eresztése az meg valami nagy költségvetésű produkció.

   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése