„Bevállalod-e ha látod előre,hogy szar lesz?”
Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Ott indulunk, hogy
bevillanó képeket kapunk egy gyerek életéből.
Az anyuka végig vele van. A halálában is. Snitt. Anyuka egy kurva
depressziós nyelvész professzor. Ahogy az ember látja a film során a
ténykedését, teljesen az jön át, hogy szegény azért ilyen depis, mert a férje
elhagyta, a lánya pedig meghalt. Jogosan éreztem vele együtt.
Szóval, nyelvész professzor. Az egyik óráján ahol
indokolatlanul kevesen ücsörögnek, derül ki, hogy földönkívüli űrhajók szálltak
le a Föld több pontján. Másnap egy ezredes keresi fel, hogy segítsen megfejteni
az idegenek nyelvét. Azért, hogy megtudják mit akarnak, miért jöttek. (Durva
maflás az, hogy ez technikailag úgy történik, hogy letesz az ezredes az
asztalra egy diktafont. Elindul rajta valamiféle recsegés, szörcsögés. Miután
végigmegy a hang ránéz a nyelvészprofra azzal a kérdéssel, hogy Na, mit
mondtak? – itt mondjuk kínomban vihogtam)
Mindegy is, a lényeg az, hogy elrepítik az egyik ilyen
objektumhoz. Kutató munka kezdődik, melynek során kommunikálni kezdenek az
űrhajóban ücsörgő földönkívüliekkel(Ezek a részek vannak nagyon túlhangsúlyozva
minden reklámban, trailerben, leírásban). Aztán a prof egyszer csak megfejti a
nyelvűket. Nem megyek bele nagyon a részletekbe. (Még az én alacsonyabb ingerküszöbömön
is fennakadt számos momentum a folyamat során. Ti is mindet kiszúrjátok majd,
ha ráveszitek magatokat a film megnézésére) A film sava-borsa mondjuk csak azután jön, hogy képessé vált kommunikálni
az ufókkal. Hatalmas katarzist, iszonyatos tudományos áttörést ne is várj. Nem
lesz. Lófasz se… Sajnos nem lőhetem le,
hogy mi az ami lesz, mert annyira egyszerű és mégis indokolatlanul túlnyújtott
a film utolsó 35-40 perce,, hogyha bármit is írok róla, az spoiler.
Azonban a rendező elmehet a picsába. Már elnézést. Én
tényleg valamiféle katartikusan nagy dolgot
vártam. Valamiféle iszonyatosan komoly befejezést. Erre egy pusztán a nő fejében létező morális kérdés csattant fel, majd a film be is lett fejezve. Durván anyáztam. A bevezető képsorok miatt (a befejezés tükrében), pedig duplán anyáztam. Mégis mit akart a rendező? El akarta érni, hogy érezzük szarul magunkat, már ott az elején? (kvázi hangulati ráhangolás volt csupán az első 3-4 percnyi, a vége tükrében tökre indokolatlan bevezetés?) Vagy a főszereplő már a film elején is birtokolta azt a tudást? Nem derül ki, de az egész történet vezetésnek ettől lesz egy kis se-füle-se farka hatása. Értem én, hogy az össze-vissza ugráló idősíkok adott esetben rendezői kellékek lehetnek egy filmben. Itt azonban egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez indokolt.
Egy szónak is száz vége. A film egy bazi nagyra felfújt lufi, ami belül tele van levegővel, de nagyon nincs más benne semmi. Ennyi.
Nem is beszélve arról, hogy az egész tök depressziós, nyomasztó. Az utolsó szögig minden és mindenki búvalbaszott. Miért is? Nagyokat néznek benne, el a semmibe, percekig nem csinálnak semmit, az egész világ le van lassulva. Mindenki halkan beszél, a főszereplő szinte végig motyog. Üde színfoltok azok a részek, amikor kommunikálnak a földönkívüliekkel. Ezekbe a részekbe is vígan bele lehet kötni teljes lelki nyugalommal, de nagyjából rendben voltak. Azért volt kis tudomány is. A film kapcsán hallottam először egy nyelvészetelméleti teóriáról. Ez a Sapir-Whorf hipotézis. Elolvasva a linkelt leírását a hipotézisnak, bátran kijelenthetem, hogy még ezt is sikerült túltolni.
vártam. Valamiféle iszonyatosan komoly befejezést. Erre egy pusztán a nő fejében létező morális kérdés csattant fel, majd a film be is lett fejezve. Durván anyáztam. A bevezető képsorok miatt (a befejezés tükrében), pedig duplán anyáztam. Mégis mit akart a rendező? El akarta érni, hogy érezzük szarul magunkat, már ott az elején? (kvázi hangulati ráhangolás volt csupán az első 3-4 percnyi, a vége tükrében tökre indokolatlan bevezetés?) Vagy a főszereplő már a film elején is birtokolta azt a tudást? Nem derül ki, de az egész történet vezetésnek ettől lesz egy kis se-füle-se farka hatása. Értem én, hogy az össze-vissza ugráló idősíkok adott esetben rendezői kellékek lehetnek egy filmben. Itt azonban egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez indokolt.
Egy szónak is száz vége. A film egy bazi nagyra felfújt lufi, ami belül tele van levegővel, de nagyon nincs más benne semmi. Ennyi.
Szerintem 10/3
Nem is beszélve arról, hogy az egész tök depressziós, nyomasztó. Az utolsó szögig minden és mindenki búvalbaszott. Miért is? Nagyokat néznek benne, el a semmibe, percekig nem csinálnak semmit, az egész világ le van lassulva. Mindenki halkan beszél, a főszereplő szinte végig motyog. Üde színfoltok azok a részek, amikor kommunikálnak a földönkívüliekkel. Ezekbe a részekbe is vígan bele lehet kötni teljes lelki nyugalommal, de nagyjából rendben voltak. Azért volt kis tudomány is. A film kapcsán hallottam először egy nyelvészetelméleti teóriáról. Ez a Sapir-Whorf hipotézis. Elolvasva a linkelt leírását a hipotézisnak, bátran kijelenthetem, hogy még ezt is sikerült túltolni.
Összességében az Érkezés egy sci-fi köntösbe bújtatott
művészfilm, jó sok drámával nyakon öntve. Unalmas, borzasztó vontatott,
nyomasztó, és csak egy hatalmas dózisú „engemlehethogyátbasztak” érzésem maradt
utána. Nem tetszett. Ha valóban jó tudományos-fantasztikus filmet szeretnétek,
nézzétek meg a Kapcsolatot. Ezerszer jobb ennél.
Utólagosan is elnézést kérek a káromkodásért. Idegállapotba
kerültem a film miatt:-D. Nem kicsit. Most már, lenyugodtam:-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése