2015. augusztus 16., vasárnap

Mad Max - Fury Road

Reggel esett az eső és esélyes volt, hogy beborul a nyaralásnak, így amolyan ellentámadásként abban maradtunk, hogy ezoterikus szempontból előre mutató, ha valami olyan filmet pörgetünk amiben süt a nap és kurva meleg van. A Popcorn Time-on rá is akadtam az új Mad Maxre.
Mivel a bandából még senki sem látta, vagy ha igen, mélyen magában tartotta a dolgot, be is dobtam, hogy az biztos, hogy ebben a filmben nem esik és nyár is van. A bé terv szintén ezoterikus jelleggel a Szabadítsátok ki Willyt volt illetve esélyes harmadikként az Emberi 100 lábú is befutott(WTF?). Én vagyok a legnagyobb és a legerősebb, úgyhogy én nyertem. Végigvittük.
Nos az első amit le kell szögeznem, hogy az autóbuzik többszörös orgazmuson mennek majd keresztül a the end-ig. Akikben lobog még némi futurisztika és vagy fantázia( kevésbé rajonganak a konfekció verdákért) azok úgy is maradnak. :-D Rengeteg verda, egytől-egyig egyedi, hatalmas kamionok, buggie-k, teherautók és ezer másféle járgány száguldozik, robban fel  és törik össze a film során.

 Rendkívül látványos volt még laptopon is. Nos ezzel csak egy baj van.  Ebben a bekezdésben össze is foglaltam, úgy kb, hogy miről szól a film. Miller mester annyira belefeledkezett a látványba, hogy elfelejtett történetet írni a filmnek.....
Jó, azért ez egy kicsit erős volt. Van sztori. Rövid és velős. Max épp fogságban sínylődik.Mivel ritka vércsoportja van, nem ölik meg, vértasaknak használják. Tasakként eléggé hozzá van kötve egy kopasz kis genyóhoz akivel épp vértranszfúzióban vannak. Na mindegy, a kopasz kis genyó aktív részese egy üldözésnek így kénytelen kelletlen Max is a dolgok sűrűjébe kerül.
Immortan Joe gyönyörűségeit ugyanis elmenekítették. Egy hatalmas tanker száguld kelet felé.amit Furiosa vezet és a Zöld Palotába tart. A tanker azonban nem üres, annak a belsejében bújtatta el Immortan Joe gyönyörűségeit.. Max néhány fordulat után már Furiosa és a lányok  gyönyörűségek csapatát erősíti. Immortan Joe mindent megtesz, hogy megállítsa a tankert.
Több százan különféle járgányokra és járgányokba pattannak, és üldözőbe veszik a menekülőket Gyilkos hajsza veszi kezdetét.
Nos, kb ennyi a sztori. Sajnos nem elég ahhoz, hogy két órán keresztül fent tartsa az érdeklődésemet. A végén már nagyokat sóhajtoztam. Főleg amikor a tanker visszafordult oda, ahonnan elindult. Ez volt a kurva nagy csavar. Nem lövöm  le a poént, de a történet tényleg ennyi. Eljutnak A pontból Bé-be majd onnan vissza A-ba. Közben minden szar felrobban, széttörik. Rengeteg verdát lezúznak. úszunk az akcióban és a látványban, de mondanivaló, történet az nagyon nincs...

Szerintem 10/7

Max jó pasi, még így férfi szemmel is ezt gondolom. Mély hangon és keveset beszél, marcona, durva de határozott, néha aktív részese az eseményeknek, néha viszont csak kívülről figyeli őket. Gondolom rengeteg nő azonnal szerelembe esik is. Habár kicsit tényleg őrült, de igazi machó.
Nos kedves férfitársaim, viszont a másik, főszereplőnek mondható arc, a nő, háááát, mondjuk ki, erősen leszbikusra sikeredett:-D

Kompenzálásként kapunk néhány  valódi, tényleg dögös szexi nőt, (ők Immortan Joe gyönyörűségei) de annyira bugyuta és semmit mondó karakter lett az összes, hogy inkább idegesítő volt a jelenlétük. Maradt is hiányérzetem, persze csak idézőjelben. Nem volt csók, senki sem lett szerelmes senkibe és még csak egy kicsit sem dugtak:-D Hmmm, pedig részben amerikai film.
Fontos a főgonosz is.Legalább is annak kéne lennie. Itt le tudtuk annyival, hogy egy istenkomplexusban szenvedő, gusztustalan vén pedofil szar. Kb ennyi tudunk meg róla...
Tény hogy nagyon odafigyeltek a részletekre, minden ott volt a helyén, minden ott és úgy dölt, borult fel, ahogy kellett. Remek a látvány. Valahol olvastam, hogy nincs benne CGI. Ha ez igaz, kőkemény kaszkadőrmunka végig. Nagyon kemény lehetett ezt így összehozni. És mégis, két órán keresztül ez, nekem unalmas volt. Ha egy kicsit vissza vesznek a látványból és rendes történetet írnak, illetve rendesen kidolgozzák a karaktereket, nos akkor ez egy tökéletes film lenne. Így nem az.

Kiválóan alkalmas vasárnap délután kaja kóma közbeni zsibbadáshoz. Bár itt-ott durva, de a mai fiatalság sokkal harcedzetebb annál, hogy ilyesmiken kiakadjon. Bárki nyugodtan leülhet elé. Én egy ideig nem teszem be még egyszer mert nincs benne annyi. Autóbuziknak és mad max fanoknak kötelező többször is, átlagos LCD bambulóknak viszont csak egy átlagos sztorijú, de extra látványos akció film.

Szerinted?

A popcorntime-on fent lévő változat kiváló minőségű, viszont csak angolul van fent, angol felírattal, szóval nyelvtudás kell hozzá. Azzal együtt is, hogy feltűnt, hogy alig van benne párbeszéd....
Azt majdnem kifelejtettem belőle, hogy van benne egy gitáros, az nagyon-nagyon de nagyon állat. A hét pontból egyet csak azokért a jelenetekért adtam, amiben látszódik...

Na ezzel végeztem. Még itt süt nap, jó idő van, megyünk csobbanunk még egyet...

2015. augusztus 9., vasárnap

Demonic

Tipikusan olyan film, ami után este, alvás közben felsírok a sokktól. Na nem azért mert annyira kemény film lenne. Egyáltalán nem az. Sokkal inkább az van a dolog hátterében, hogy ez a film is elhitette velem, hogy jó lesz, legalább is az utolsó 30 percig. Van minden ami kell: halál, szellemek, paranormális jelenségek. Még meg is ijedtem itt-ott, szóval akár befuthatott volna egy 8-9-es pontra. Aztán belecsaptunk a lecsóba a film végén. Na most ennek az lett az eredménye, hogy fossá ment az illúzióm. A the end után már bőségesen azt gondoltam, hogy többet nem fogom megnézni. Erős 5-ös, maradjunk ennyiben.
A sztori onnan indul, hogy valahol van egy elhagyott ház (meglepő nem?) Ennél a háznál kódorog egy helybéli, az asszony zavarta át a szomszédból, mert zajt hallott. Emberünk nagy nehezen bemerészkedik, ahol észrevesz egy halottat. Hívja is a rendőröket. A kiérkező rendőr talál még egy párat odabent. Na meg egy túlélőt is. Persze egyből ordas gyanús lesz, a túlélő. Némi kutakodás után kiderül, hogy a csapatuk két tagja egy nő meg egy másik pasas nincs meg. Adott a kérdés, hogy mégis mi történt a házban. A túlélő elkezd mesélni. Tadadada daaaaa - indul a paranormális.
Ugyanis huszoniksz éve a ház tulajdonosa egy szeánszot tartott odabent, aminek végjátékaként mindenkit megölt, kivéve a túlélő anyját, aki elmenekült. A kis csapat azért jött a házba, hogy szellemet idézzenek, hogy felvegyék a kapcsolatot a gyilkos által megölt szeánszolok szellemével. Legalább is majdnem mindenki ezzel a céllal jött. Ki is siklik a szeánsz....
Jelentem a film paranormálisan majdnem teljesen rendben van. Sok a sejtetés, néha látni furcsa alakokat, neszezést, idegesítő zajokat hallani, van bőven zavaró történés. Szóval tökre megettem, hogy ez bizony itt egy valódi kísértetház, valódi kísértettekkel/szellemekkel.
Na aztán beindult a történet és elkezdték kifejteni a sztorit is. Kár volt. Ahogy egyre világosabbá vált mi is történt a házban valójában,lett egyre szarabb a sztori. Végképp akkor húztam le a klotyón, amikor a túlélő a tükör előtt állva felöklendezett egy hollót, ami kirepült a száján. Elég ijesztő jelenet, de nem ez a lényeg. Egyáltalán nem passzolt a filmbe ott és akkor. A the end után azonban világos lett, hogy miért kell. Utalás a film végére, azért hogy ne mondja azt a laikus LCD bambuló, hogy na a film végének semmi értelme, hiszen a közepén már utaltak rá....
Csakhogy a laikus LCD bambuló nem hülye, kicsit sem és már nagyon sok filmet látott. A film utolsó fél órájának nem sok köze van az előtte lévő egy órához, és kurvára össze van csapva, el van kapkodva legalább is szerintem. Jött is a garantálható, "nagyon szar lett a vége". Ez van...

Szerintem 10/5

Egyszer meg lehet nézni, még akkor is ha szar a forgatókönyv. Kellően ijesztő, eléggé paranormális tűrhető szereplőkkel és jó helyszínnel.Ennek ellenére sem látok benne újranézési faktort.
Azonban újra meg kellett állapítanom, hogy inkább csinálnának kevesebbet, de ütős sztorival. Rengeteg az igen gyenge horror film. Ez is majdnem az lett. Miért sírtam fel? :-D Mert sokkor kaptam attól, hogy egy jó filmet hogyan lehet így elcseszni egy szar befejezéssel.
A démonos-megszállós vonalon a The Possession of Michael King még mindig verhetetlen.
Ráadásul a magyar felírat is kritikán aluli volt, ha úgy döntötök, hogy beteszitek a filmet, felejtsétek el.

Szerinted?
  

2015. augusztus 2., vasárnap

Az átok - The Grudge

Valamikor a héten vittem végig bkv-n ücsörgés közben. Ennek kapcsán rá kellett jönnöm, hogy reggelente nem teljesen normális dolog horror filmet nézni a tömegközlekedés kellős közepén. Ugyanis jó szokásomhoz híven amikor hirtelen  az arcomba ugrott egy izé, teljes erővel megijedtem és mint otthon baszdmegeltem egy rendeset. Reggel 7 óra 10 perckor a héven. Még a kocsi másik végén is felálltak az utasok, hogy megnézzék, mi történt. Ciki volt...
Egy másik dolog, ami eszembe jutott így pre a film kapcsán, az az, hogy két film létezik ilyen címen, hála a magyar fordítok tufa kreativitásának. A film angolul a The Grudge  címre hallgat, ami szintén nem azt jelenti, hogy átok, de mindegy. A másik film legyen rejtély, mert nem akarok annyira elkalandozni.
Szóval. Aki végigvitte már valaha a A kör -t és csípte, az ezt is fogja. Borítékolhatóan hasonló lesz a hatás, az érzés és a főgonosz izé is mutat némi hasonlóságot a két filmben. Mind a kettőnél volt egy japán eredeti, sőt az Átok esetében a tisztelt készítők odáig mentek, hogy az amerikai remake-t is ugyanazzal rendeztették meg, mint az eredeti japánt. Ez persze nem von le semmit az értékéből,

Merthogy van neki. A japán eredetiből készült remake horrorok ranglistájának második helyezettje, legalább is szerintem (a Kör után).
A sztori szerint Tokióban van egy egyszerű és takaros kertes ház. Itt landol egy japán lány. Ápoló. A házban csak egy zavart idős nőt talál(ő az ápolandó) és rengeteg szétdobált szemetet. Bóklászni kezd a házban, eljut a padlásig is, ahol valami elragadja. Snitt. Karen a Japánban tanuló amerikai cserediák új megbízást kap. Be kell ugrania egy másik ápoló helyett aki nem ment el a házba, ahol dolgoznia kellett volna. Mikor Karen megérkezik a megadott címre, a házban - amely elhagyatottnak, üresnek és valahogy rendetlennek, feldúltnak tűnik - csak a zavart idős nőt találja, Emmát, aki a teljes katatónia állapotában van. Miközben próbálja a munkáját végezni Karen kaparászás hangjait hallja az emeletről. S mikor utánajár a dolognak, olyan természetfeletti borzalommal találja magát szemben, amit legrosszabb rémálmaiban sem tudott volna elképzelni.
A sztori remek. Nagyon jó a forgatókönyv. Négy történeti szálat bont ki. Egyik sem bonyolult, mind követhető és egy adott ponton ér össze,a házban. Ott ugyanis olyan halál történt amit nagy szomorúság és hatalmas düh övezett, és nem múlt el nyomtalanul...
Persze vannak hibák, apróbb logikai röccenetek, messze nem hibátlan a történet, engem azonban beszippantott semmi perc alatt. Évekkel ezelőtt láttam először, de még mindig fostam, miközben végig vittem. Nem vérrel és trancsírral operál. Ijesztget, feszültségben tart, adrenalint pumpál. Az ilyen horror filmeket szeretem.
Egyébként korrekt rendezés. Minden a helyén van. A jól megírt sztori mellé, jól passzolnak a helyszínek, és a színészek is, bár nem túl nagy nevek, de  hitelesek. Minden szerep tök jól működik. Nem láttam a japán eredetit, de szerintem ebben az esetben használt a ráncfelvarrás. Az upgrade a CGI használatában is tetten érhető. Szerintem teljesen hús-vér főgenyó messze nem hozta volna rám a frászt ennyire. Ja, fontos, a para tényezőn nagyon sokat dobnak a hangok. A főgenyó kattogását akarom csengőhangnak:-)

Szerintem 10/8


Jó film. Annak ellenére, hogy több, mint 10 éve készült, mind a mai napig rám hozza a frászt, simán megállja a helyét. Itt is a japán misztikumból merítettek és ez minőségi sztorit eredményezett. Azonban a logikai hibák  és az a tény, hogy itt-ott nagyon hasonlít a Körre (szerintem kissé plágium gyanús) indokolttá teszik, az értékelést. Mindenképpen ajánlom azoknak akik szeretik az ijesztgetős horror filmeket. Én néhány évente elő-elő veszem és még mindig hat, van benne bőven ennyi kraft. Ja és jelentem gyári eredeti dvd-n van meg.....

Az átoknak van még egy rakás folytatása. Egész nyugodtan felejtsétek el őket. Messze sehol sincsenek az első részhez képest.

 

2015. augusztus 1., szombat

Chained - Leláncolva

Nehéz erről a filmről azért azt mondani, hogy remek film, merthogy milyen jó témát dolgoz fel. Azt is nehéz mondani róla, hogy milyen klasszul összerakott és fordulatos történet. Mégis maximumra értékeltem, még úgy is, hogy a vége szerintem el lett cseszve. Addig ugyanis egy olyan film jön az arcunkba amitől legalább is én zavarba jöttem. Nem tudtam hová tenni. Nem tudtam, hogy nem beteg dolog-e azonosulni a főszereplők valamelyikével...
A sztori szerint ugyanis van egy boldognak tűnő apa-anya-fiú kompozíció (család). Egyik nap anya és a fia elmennek moziba. A film után taxiba szálnak és indulnának haza. Azonban a taxis nem haza viszi őket, hanem messze a városon kívül álló házába. Némi huzavona után az anyát kivonszolja a kocsiból és megöli. A fiút nem bántja, hanem láncra verve tartja, aki szolgálja, takarít helyette, tisztán tartja a házat. Retteg és állandó halál félelemben él.
Grátisz, a taxis gyakran hoz új nőt és mindet megöli. A fiú pedig végignézi, majd mindet, éveken keresztül. Aztán eljön a nap amikor a sorozatgyilkos elkezdi a saját fiának tekinteni.  Könyveket hoz neki, hogy tanuljon, a testről. Elengedi a láncról és egy nőt is kap tőle "ajándékba". Az utódját látja benne....

A film zseniálisan fordítja ki az alaphelyzetet miszerint a sorozatgyilkos elrabol valakit és idővel megöli. Itt ugyanis a másik oldalon járunk. A gyilkos őrülete és a fiú állandó rettegése és halálfélelme olyan kőkemény pszichothrillert eredményez, amiben ember legyen a talpán aki jól érzi magát. Végig nagyon frusztráló ahogy a szituáció mindennapjaiban járunk. Végül is ki érzi jól magát egy évekig láncon tartott rettegő fiú vagy esetleg egy lelkileg teljesen megalapozottan őrülté vált sorozatgyilkos bőrében? Szerintem nem sokan. Aki mégis az nyugodtan guglizzon rá valamelyik pszichiátriára.
A hangulat és a közeg pluszban rátesz egy lapáttal. Végig egy sötét, morbid hangulatú filmben járunk. A film 90%-ban a sorozatgyilkos házában játszódik, puritán egyszerű berendezéssel, nem is ezen van a hangsúly. Hanem a pszichológián. Az ugyanis baromi kemény. Tankönyvszerű módon vált a sorozatgyilkos azzá, ami, ezt megtudhatjuk a filmből. A srác is ahogy kell egy idő után beteg vonzalmat és tiszteletet kezd érezni az elrablója iránt. Nagyon durván összerakott film.

Szerintem 10/10

Igaz ez még akkor is ha a film vége konkrétan szar. Nem lövöm le a poént, lehet valakinek bejön a csattanó is. Én nem lepődtem meg, sőt kicsit felháborodtam. Épp leszálltam a hévről a the end után úgyhogy mire beértem a munkahelyre elpárolgott a negatív hatás, de bátran kijelenthetem, hogy az utolsó tíz perc vígan tönkre vágja az előtte lefutott közel két órát, szóval úgy teszek, mintha az nem lenne:-D
Pszichothrillerről beszélünk sok vérrel. Az elrabolt nők ugyanis gyakran találkoznak a fiúval és nem egy alkalommal végig is nézi, ahogy a taxis megöli őket. A hatás itt-ott eléri a műfajban etalon és überkirály Fűrész hatását, de nem durvul el annyira, végig a "lélekhorror" határán billeg. Folyik vér bőven, de mégsem annyi, mint a Fűrészben.
Ajánlom azoknak akik szeretik a pszichothriller műfaját. A Chained kemény játékos. Messze túltesz mondjuk az Amnézián vagy a Holtodiglanon. Nem feltétlenül sztoriban, de hatásban és a kivesézett szituáció morbiditásában mindenképpen.
Sajnos szinkronosan néztem meg. A magyar szinkron nem volt túl jó. Javaslom, hogy ha tehetitek angolul, felirattal vigyétek végig.


Szerinted?

Apró érdekesség, hogy a film forgatókönyvírója és rendezője is David Lynch lánya. A papa sem volt teljesen normális, így nem csodálkozom......


Ennyit firkáltam a filmről. Nézzétek meg, de kapaszkodjatok. Érzékeny lelkűek nyugodtan szkippeljék.

2015. július 27., hétfő

World Trade Center

Ma munkába menet-jövet lezúztam a fenti című darabot. Jelentem aki valamiféle történelmi-összeesküvős vagy egy "nahogyistörténtigazából?" típusú filmet keresve talál erre a címre az egyenes vonalú egyenes mozgással taszítsa is odébb az egérmutatót a download gombról. Ugyanis ez a film nagyon nem az. Na jó, a két torony ebben a filmben is összedől, itt is meghal 2957 ember, ami nagyon durva, de az első úgy húsz perc kivételével ez a film nem a World Trade Centerről szól, ahogy a címe sugallja. Hanem miről?
A film, a végéig tartó további 2 óra 20 percben két rendőrről szól (akik feje felett omlik össze az egyik torony - épp a földszinten tartózkodtak teljes erővel- és csodával határos módon mind a ketten túlélték), illetve a családjaik kálváriáját is végignézhetjük. Ha nagyon profán akarnék lenni, a film két gyakorlatilag a romok alatt rekedt rendőr halál közeli élményét és az értük aggódó csatolt részek szenvedését mutatja be és pont. Oké, azért egy kicsit felvizezve. Vannak tömeg jelenetek, szarrá ment utcák, teljesen hitelesen reprodukált romok és látunk Isten által vezérelt volt tengerészgyalogost is. De kb. ennyi.  Hát mivel nem vagyok amerikai, sem New York-i és senkim sem volt érintett a dologban, ez nekem így kevéske.....

Ugyanis a várt történelmi-dokumentum-katasztrófa vonal helyett kaptam egy olyan (igaz hősökről szóló) drámát, ami telis-tele van érzésekkel, érzelmekkel, pátosszal. Süt belőle a a hazafiság (ez mondjuk jogos), a jóféle amerikai tettvágy és áldozatkészség és burkoltan toborozni is akar. Kicsit sem lennék meglepődve ha a készítést az amerikai állam is nagyban szponzorálta volna. Na jó, azért az LCD bambuló szíve sincsen kőből. Értem én, hogy az eset után az USA megzuhant. (Én is megzuhantam, bár nem annyira.) Értem azt is, hogy szükség volt a lelkesítésre és a katasztrófa mellett is fontos volt jól kidomborítani az igazi, pozitív amerikai értékeket. De itt az eset helyszínétől néhány ezer kilométerre ez majdhogynem hatástalan. Majdhogynem, mivel jómagamat is megcsapta a pátosz és semmi perc alatt ott voltam a mentőalakulat tagjai között akik bátorságukról tanúbizonyságot téve megmentették a két rendőrt a film végén.
(Jellemző, hogy velük tudtam azonosulni, viszont a két rendőr egyikével sem sikerült.) Viszont a film eleje és a vége közötti rész vontatott volt, unalmas és a túlzásba vitt érzelem folyam miatt totál szirupos. Nekem nem tetszett, ez van.

Szerintem 10/5

Nem tetszett, de egyszer meg lehet nézni. Dráma, ami igaz történet, tele emberi sorsokkal és érzelmekkel, hősiességgel és kitarttással. Az arra érzékenyek garantáltan meg is siratják majd ha mégis megnézik. Nicholas Cage és Michael Penna is nagy név, ráadásul Oliver Stone rendezte, ami meg is látszik rajta. A rendezéssel semmi hiba, az indokolatlanul hosszú lére eresztett forgatókönyvön csúszott el a film. Kár.
Miközben levéstem a kis firkámat azért eljátszottam két gondolattal. Egyrészt a film végén leírják, hogy a 2957 halottból 350 tűzoltó és 34 rendőr. Hatalmas respect!!! Vajon nálunk, ha ilyen eset történne mi lenne? Illetve teljesen felspannoltam magam a végére, és ha most kéne nyilatkoznom, tuti ott lennék önkéntesként én is a romok között. Lehet, hogy ezt csak a tipikus pasasos hősködés mondatja velem, de akkor is..:-D
Akik túlélték és akik eljátszották
 Szerinted?
        

2015. július 26., vasárnap

Zuhanás a szerelembe - Rácska szerint

Tegnap néztem meg ezt a viszonylag régi (Falling in Love, 1984) filmet. Szerintem láttam már, de akkor nem tudom, milyen hatást tett rám. Most nagyon megfogott a témája, megoldása és a két főszereplő színészi játéka miatt is. A témája nem túl bonyolult: két házasságban élő ember összetalálkozik, egymásba szeretnek, majd külön válnak, mivel fontosnak tartják házasságukat. A végét nem árulom el, de érdemes megnézni, nem a csattanó miatt, hanem az odavezető út miatt. Ez amolyan tipikus elhallgatós film. Nincs minden kimondva, megmutatva, nyugodtan járhat közben az ember agya azon, hogy ő vajon mit tenne abban a helyzetben, hogyan élné meg, amit a szereplők megélnek. Lassú film, erre készülni kell, nem csöpögős-romantikus. Csak olyan nézze meg, aki hozzám hasonlóan sokszor azért vesz elő egy-egy mívesebb filmet, mert arra készül, hogy a film segítségével feldolgozhatja élete egy-egy eseményét.
A két színész: Robert De Niro és Meryl Streep nekem szinte sosem okoznak csalódást. Ebben a filmben sem. Simán elhitették, amit játszottak. Főleg Meryl Streepért vagyok oda, mert annyira érzékeny az arca, annyira tud bánni a nézésével, a félmosolyával. Itt egy törékeny, de megpróbált asszonyt játszik kitűnően.
Ami számomra még különösképpen emeli a film értékét, hogy állást mer foglalni fő erkölcsi értékek mellett úgy, hogy megmutatja ennek nehézségét is. Mert kísértések mindannyiunkat érnek, és nem mindegy, hogy állunk ellen nekik.
 

Szerinted?

Holtak útja

Vannak olyan időpontok, amikor a magam fajta laikus LCD bambuló befogadó képessége valahogy másféle filmeket kíván. Ez amolyan megváltozott tudatállapot, amikor sokkal jobban átmegy a szűrőn a filozofikusabb, elvontabb film is. A kicsit betegebb mondanivaló ilyenkor úgy csúszik át az idegpályáimon, mint kés a vajon. Nos tegnap estére már bőven itt jártunk, amiből még reggel is maradt bőségesen elegendő "fejnehézség". Így reggel a másnapos kómázunk során simán végig vittük a Holtak útját és baromira tetszett..
Pedig meglehetősen beteg film. New Yorkban vagyunk. A város mocskában járunk térdig. Rengeteg drogos, kurvák, dílerek, lepukkant emberek, romok, kosz és őrület mindenhol. Ebben a közegben létezik Frank, egy mentős. Három átlagos dolgos munkanapját kísérjük végig a film során. Frank kiégett, megfáradt mentős akinek elege van abból, hogy nyakig jár a város mocskában és nem látja a partot, hogy kiúszhasson belőle. Sokadjára hal meg az a beteg akihez ő megy ki, már nagyon régóta nem tudott megmenteni senkit. Persze oka is van ennek az állapotnak. Egy hajléktalan lány szelleme kísérti, akit nem mentett meg. A három nap során hosszas filozofálások, hallucinációk, drogozás és ivás során próbál meg rájönni, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy megszabaduljon ettől az állapottól. Mind a három nap kint van az utcán, mind a három nap mással mentőzik. A társai egytől egyig őrült, beteg figurák, kicsit sem különböznek azoktól akiket megpróbálnak megmenteni.
Egy nap Mary haldokló apját viszik be. Szívrohama volt. A három nap során, amíg az öreg bent van a kórházban Frank közel kerül Maryhez. Kicsivel sem normálisabb figurája a városnak, mint a többiek. Azonban mégis megcsillantja a reményt Frank számára. Talán mégis letérhet a Holtak útjáról.
Felületes külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a filmnek nincs sztorija. Az tény, hogy egy szenvedő faszi vegzálása, aki minden akarata ellenére is újra és újra rálép a holtak útjára, nem túl nagy téma, de az apró epizódok, jelenetek, a különböző szereplők és jellemük bemutatására szolgáló kis skiccek nagyot dobnak az összképen. Egyéni ízt és morbid, sötét hangulatot kölcsönöz a filmnek, hiszen a szó szoros értelmében egyetlen normális arc sincs a filmben.
Nagyon erősek a karakterek. Nincs két egyforma statiszta sem. Az őrült város rengeteg "beteg" embert termel ki magából. Sokszor eszembe jutott, hogy ez már a sokadik film New York sötét oldaláról. Elég kemény dolog lehet igazi New York-iként a város azon részeiben lakni ahová nem jár turista busz. Hasonlóan látványosan mutatja be a film ezt a közeget mint mondjuk a Deliver us from Evil vagy a Brooklyn mélyén. Mind a kettő remek film.

Szerintem 10/10

Remek színészek alakítanak jól megírt szerepeket egy jól megrendezett filmben. Martin Scorsese rakta össze a filmet és vele kapcsolatban eléggé elfogult vagyok. A hangulata és a sötét morbid világa, illetve azért a tetten érhető mondanivalója illetve a tapintható realizmusa miatt olyan keverék jött az arcomba, ami benne is maradt:-D Maximumra pontoztam a filmet. Ugyanakkor tény, hogy réteg film. Kell valamiféle filozofikus, elmélázós állapot ahhoz, hogy be is fogadd, szóval nem ajánlom bárkinek, bármikorra. Például esti iszogatás utáni másnapi kicsit macskajajos állapothoz tökéletes. Ennyi most a filmről, "pihenünk" tovább...

Még egy apróság így a végére. Hangulatában nagyon hasonlít a Harcosok klubjára. Ha azt csípted, ezt is fogod.


Szerinted?
        

Kereső mező

Nemrégiben merült fel, hogy nem kereshető a blog. Nos, most már igen. Ha a kereső mezőbe beírtok akár egy filmcímet, akármi mást, tudtok keresni a bejegyzésekben. Mostanra már 200 körüli filmről írtam, így a tipp jó volt, be is izzítottam. Köszi...

2015. július 25., szombat

Lazarus hatás

Szombat délelőtti hőguta elkerülés ellen totális elsötétítésbe kezdtünk. Odakint 2500 fok idebent tök sötét,  - teljesen alkalmas a horror film nézéshez.( Lévén ugye leszimuláltuk az ideális állapotot - a késő estét) Nos, ha már az érzékelésünket helyre tettük, választottunk egy ígéretesnek tűnő darabot a hullás-feltámasztós-mindenkit szarrágyilkolós témakörben. Hát ez sikerült...
Elsőre azért leszögezném, hogy aki olyan igazán hullákra vágyik és trancsírra és vérre, stb, az nyugodtan lapozzon, mert ez nem az a film. Ez mondjuk nem teljesen igaz, mert az utolsó 25 percben lesz néhány, de azok sem véreznek annyira.:-D Nos végignézve a filmet mindenképpen konstatálnom kell, hogy nem horror, illetve nem csak az. Van benne sci-fi, dráma és többnyire thriller is. Láttam már több olyan filmet, ami kísérletezett több stílus határ összemosásával és többnyire be is sült mind, ez is majdnem.
A sztori azzal indul, hogy van egy orvoscsoport akik véletlenül rájönnek, hogy egy teljesen másra kifejlesztett szérum, az agyba juttatva és megfelelően kezelve (többnyire árammal) képes arra hogy olyan mértékben stimulálja egy halott test agyát, hogy az újra indul. Ha már az agy megy, akkor pedig az "berántja" a szívet is, ergo kiderült, hogy a szérum mellékhatásként képesek újraéleszteni a halottat, relatíve tök simán
Az első sikeres kísérlet után(felélesztenek egy halott kutyát - aki ettől annyira azért nem lesz boldog) azonban ahogy az lenni szokott, jön a fordulat. Az egyetem vezetősége (a laborjuk egy egyetemen van) betiltja a további kísérleteket és elkobozza a dokumentációikat. Semmi gond, este visszalógnak és nekikezdenek újracsinálni a kísérletet egy másik halott kutyán. Teljesen érthető módon az egyik fődokit (ő egy nő) agyonüti a folyamat közben az áram. Nincs mit tenni, a másik fődoki (ő a pasi) felnyalábolja halott kedvesét és őt teszi be a kísérletbe alanyként. Sikerül a dolog, azonban a nővel nincs egészen minden rendben....
A sztori egyébként nem rossz. Még a tudományos magyarázat is elfogadható, annak ellenére is, hogy kissé futurisztikus. Láttunk/olvastunk már sok orvosos-fantasztikus történetet (Robin Cook megvan?) Az addig masszívan tudományos íz, azonban az utolsó harmadra átmegy valamiféle ezoterikus (rémálmok), misztikus(mi történik velem?) és horrorisztikus(lásd a képet balra) katyvasszá, nyakon öntve némi vallásos beütéssel. Próbálják a film elején bevezetni ezt a vonalat is. Vannak ugyanis jelenetek ahol azon dilemmáznak, hogy erkölcsileg, morálisan elfogadható-e ez amit csinálnak, de annyira erőtlen ez a vonal a fő történeti szálhoz képest, hogy mire eljutottunk Macskával a fent említett mixturához az utolsó harmadban , én konkrétan már hümmögtem magamban azon, hogy de jó, hogy a készítőknek eszébe jutott egy kis ezt meg egy kis azt beletenni még a film végére. Ez nem feltétlen baj. Ha egészen pozitívan akarok hozzáállni akkor felpörgették a végét, ha annyira nem, akkor az utolsó harmadban kaptak magukhoz azzal, hogy "baszki ennek a filmnek horror filmnek kéne lennie, gyorsan tegyünk bele még egy kis horrort a végére, mi is a divatos horror téma manapság?" Na, mindegy. Gondolom mindenki saját ítélőképessége alapján dönt majd, hogy nála melyik az igaz. Én is döntöttem.

Szerintem: 10/5


Nálam hatástalan volt. A horror jeleneteknél meg sem röccentem.(Kevésbé harcedzettek azért ugrálnak majd) Nem volt semmi baszdmegolás, nekem kicsit sem volt ijesztő a film. Macska egyetlen mondatban megfejtette a filmet: (SPOILER!) - A nő egy halott testbe visszarántott szellem és ettől annyira nem boldog. A tudományos kifejtések jók voltak ugyan, hitelesek, de mivel nem vagyok hardcore sem kémiából sem orvosbiológiából, annyira nem érintett meg a dolog.
A színészek jól nyomták, még a kevésbé fontosak is. A helyszín többnyire a laborjuk volt. Semmi különleges ezen a fronton. A film hangulata egyébként nem volt rossz,egyszer elment. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már végképp nincs több megnézhető ijesztgetős- sci-fi-thriller, akkor egynek jó ez is.

2015. július 23., csütörtök

Compliance - az ipari kamera felvétele


Compliance

Ritkán veri ki nálam a biztosítékot film. Előfordul, de tényleg nem gyakori. Nos a Compliance-nek sikerült teljes erővel. A film igaz történet alapján készült. Utána olvastam. Semmit nem tettek hozzá, semmit nem vettek el. Emiatt ékes és számomra hiteles  bizonyítéka ez a film annak, hogy az amerikaiak az egyik leghülyébb, legkorlátoltabb, súlyosan idióta nemzet a világon. Persze akinek nem inge ne vegye magára meg tisztelet a kivételnek, blabla... A történet azonban teljesen átlagos emberekről szól, így el tudom még azt is képzelni, hogy ez egy reprezentatív merítés abból, ahogy az átlag amerikaiak élnek, meg amilyen elképzelésük van a világról...hahhh...
 A történet nagyon egyszerű. A filmben egy Chickwich nevű gyorsétterem hálózat egyik éttermében indulunk. (Valójában az eset egy McDonaldsban történt 2004-ben) Némi káosz van. Egy figyelmetlenség miatt rakás árú megromlott, grátisz péntek van amikor rengetegen jönnek és még egy mistery shopping is várható, szóval nagy a stressz, nagy a hajtás.
Nemsokkal a nyitás után az irodai telefonra bejön egy hívás. Egy rendőr az és kéri az étterem managert. Elmondása szerint egy vendég van nála és lopásról tett bejelentést. A vád szerint az egyik dolgozó (egy lány) pénzt lopott ki a vendég pénztárcájából. A rendőr elmondja, hogy jelenleg elfoglaltak, csak később tudnak kimenni, addig is a manager segítségét kéri. Jah, fontos az is, hogy a manager is nő. A rendőr kérése alapján hátrakíséri a lányt az irodába. Itt azonban még nincs vége. A rendőr vonalban marad és a kérések egyre durvábbak lesznek....
(Lelövöm a poént, mert a filmet nem ajánlom megtekintésre.) A lány több órán keresztül pucéron gubbasztott a raktárban. A manager férje a térdére fektette, elfenekelte és a lány konkrétan ki is elégítette, ezt is konkrétan a telefonon kérte a rendőr. Ezen túl is a manager és a férje órákon keresztül alázta, vegzálta a lányt. Gyakorlatilag minimális értetlenkedéssel, de szóról szóra követve a rendőr a telefonáló minden kérését és parancsát. Nagyon durva....
Először azt hittem, hogy ez egy ordas baromság. Aztán utána olvastam, itt: wikipedia Nos, az emberi hülyeség tökéletes mintapéldánya az eset, ahogy már fentebb is írtam. A wikipedia cikk szerint nem is egyszer fordult elő, hanem 10 éven keresztül gyakorlatilag folyamatosan, az Egyesült Államok különböző pontjain. Egytől-egyig két kanállal megették és azt csinálták amit a telefonáló akart. Pusztán az alapján amit elmondott nekik a telefonba. Az utolsó 2004-es eset került megfilmesítésre.
Az az igazság, hogy egyik áldozatot sem sajnálom (mármint a filmben). A lányt sem. Persze nagyon durva amit átélt, nem kívánom senkinek, de kemény leszek -> ezzel ahogy kezelte a szituációt, megérdemelte.

Szerintem 10/10

Bajban vagyok a film értékelésével, mert nem ajánlom megtekintésre, egyszer sem. (Jobb érzésű ember ettől a filmtől, mivel igaz történet, lehúzza az amerikaiakat a klotyón.) Azonban engem kiakasztott, valószínűleg napokig kattogok még rajta, ezért a maximum érték. Rám nagyon hatott, de nem a film megvalósítása, hanem a sztorija, ami nagyon felháborított.
A megvalósítás egész egyszerű volt, ez egy kis költségű film. Átlagos színészek játszottak a filmben és az egész egy helyszínen, az étteremben játszódik. Ehhez a sztorihoz mondjuk nem is kell több. 
Angolul néztem, angol felírattal, ajánlom ezt a megoldást annak aki jól beszél angolul, mert így még jobban átjön, hogy mennyire nem teketóriáztak, a telefonáló kérései teljesítésekor....


2015. július 20., hétfő

Insidious Chapter 3

Az egyik kedvenc műfajom a horror. Vadászom az új, friss darabokra, ha találok ígéretes darabot, azt mindig igyekszem végigvinni. Nos ebben a műfajban több a nézhetetlen, mint az értékelhető, amit jónak értékeltem pedig még annál is kevesebb. Az Insidious sorozat valahol középen billeg. Azon kevés cím egyike amihez nálam hangulat kell. Ha rossz passzban talál meg, minden teketória nélkül leszarozom, ha épp ellenkezőleg, akkor meg minden további nélkül beleélem magam. Megnő a parafaktor, ugrálok, anyázok, tódul az adrenalin. Na, szóval, nem tudom....
A harmadik résszel is kb ugyanúgy vagyok, mint az előző kettővel. Előre szólok, semmiben nem különbözik az előzőektől. Persze a sztori más, a szereplők részben mások, de a megvalósítás, a hangulat, tök ugyanaz és ezennel le is lövőm a poént, hogy szerintem mi a legnagyobb baja a harmadik résznek (is). A túlvilági lények, jelen esetben a szellemek, tök ugyanolyanok, mint az emberek. Értem én, hogy mellőzni akarták a CGI-t, amennyire lehet. De, sajnos ezzel nálam pont mellé lőttek. Totál hatástalanok az olyan kísértetek/szellemek, amelyek annyiban különböznek azoktól az emberektől, akiket épp ijeszgetni szándékoznak, hogy kicsit gyűrőtebbek, több rajtuk a smink, esetleg egy kicsit véresebbek és pont. Bakker itt-ott totóznom kellett, hogy a delikvens aki épp az LCD-n billeg az most élő ember vagy szellem - csak a sztoriból derült ki. Nos, az előző két részt követően a harmadik résznek is ez a legnagyobb baja. Ettől nekem teljesen hiteltelen és ez nagy minusz...
A sztori sem segített rajta. A váza a történetnek rendben van, azonban van benne egy rakás olyan esemény, olyan történés, amelyek abszolulte nem illenek a képbe. Igazából teljesen felesleges, elvaratlan dolgok. Az egyik ilyen pl az autóbaleset és a lány lábtörése. Bullshit, semmi szerepe nem volt a történetben. A sáros lábnyomok, a kóricálás a felettük lévő üres lakásban, mind teljesen feleslegesek. Időkitöltés? Talán...
Onnan indulunk, hogy egy tizenéves lány kopogtat egy ház ajtaján ahol egy médium lakik. A lány előadja a történetét, miszerint az anyjával szeretne kapcsolatba lépni, aki meghalt. Érzi, hogy az anyja még mindig ott van körülöttük, mert történnek furcsa dolgok a lakásukban. A médium segít neki, átlszól az túlvilágba, csakhogy nem az anyja jelentkezik, hanem egy másik gonosz entitás. Ez az entitás ráakaszkodik a lányra és folyamatosan eszi a lelkét és kísérti őt. Ijesztő és megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Harc kezdődik, mely során a médium átlép a túlvilágba, hogy megmentse a lányt az őt fogvatartó gonosztól.
A harmadik rész előzmény film. Aki látta az előző kettőt talán emlékszik rá, hogy volt bennük egy médium, egy öreglány. Nos annyira előzmény a harmadik rész az előző kettőhöz képest, hogy közlik a laikus LCD bambulóval, hogy "néhány évvel ezelőtt" és pont. A lényeg, jelentem, aki nem látta az első két részt nyugodtan kezdheti rögtön a harmadikkal. Időrendben így stimmel, de ahogy írtam a harmadik és az első kettő között semmi kapocs nincs a médiumon kívül.
Nos a látvány és a hatásosság kérdéséről fentebb már nyekeregtem. Hiteltelen. Egyáltalán nem félelmetes, néhány jelenettől eltekintve, amelyek azonban a hirtelenkedésen alapulnak. Kb öt ilyen jelenet van az egész filmben, azon túl, egyáltalán nem félelmetes...
Megjegyezném, hogy a funkció nélküli sáros lábnyomok nemhogy nem ijesztőek, hanem egyenesen nevetségesek....

Szerintem 10/3

Egyszer elmegy, én is végigvittem. A neten azt írták, hogy ez a legfélelmetesebb rész a sorozatban. Nos nem. Semmivel sem több, vagy jobb az előző kettőnél. Ha azokat láttad és csípted, ezt is fogod, ha nem, akkor ezt sem. Nekem nem tetszett. Hatástalan, olcsójános horror film, tele gagyi megoldásokkal. Ezerszer jobb horror filmek is vannak ennél, amelyeket sokadjára végignézve is bizony markolászom Macska kezét félelmemben.

Szerinted?

2015. július 18., szombat

Interjú a vámpírral

Az a helyzet, hogy mostanában kissé rámozdultam a természetfeletti vonalra. Farkasemberek, vámpírok, meg ilyesmi. Nincs különösebb oka, a Farkasember című darab után döntöttem úgy, hogy halászok egy kicsit a zavarosban.
Ugyanis mostanában térdig járunk a vonalon billegő darabokban, és ha a melegtől kába LCD bambuló nem figyelne, rögtön a szeme elé kerülne néhány vámpíros-romantikus film, és ha végképp az agyára ment a hő, egy óvatlan pillanatban még meg is nézné őket... Na nem.
Résen vagyok, akármit nem teszek be. Próbálok szelektálni és csak a szerintem, tartalmasabb, jobb és értékesebb filmeket végigvinni. A múltkori farkasemberes feldolgozás után a vámpíros filmek alfáját és omegáját  is végigvittem (már sokadjára) a minap. Nos, rövid leszek, Az egyik legjobb vámpíros film, ami eddig valaha készült. Persze erről lehet vitatkozni és az igazság az, hogy nem is láttam az összes, témában készült filmet,(szóval meggyőzhető vagyok, arról, hogy nem az, mármint nem a legjobb) Szögezzük le, ott van a top háromban.

A sztori bár korokon és mondjuk úgy ébszázadokon ível keresztül, nem bonyolult. A jelenből indulunk. Egy újságíró készít egy interjút egy férfivel, aki egy vámpír. Az interjú során végigkísérjük a pasast, halandó élete utolsó napjaitól egészen a jelenig.
Megtudjuk, hogy emberünk hogyan és miért lett vámpír, hogyan küzdött meg a kényszerrel, (hogy emberből kéne kajálni), ahoz, hogy tisztességes vámpír váljon belőle. Végigvisszük atya és utód
harcát, morális és erkölcsi küzdelmeit. Láthatjuk ahogy végigeszik New Orleans és Párizs szinejavát, ahogy egy kiscsajt is vámpírrá tesznek, aki kicsit zabolátlan.....áááááááááááá....szóval küszködnek rendesen, úszunk a fordulatokban, kicsit több, mint 2 órán keresztül, Igy sokadjára már vontatott volt (nekem).
Aki kíváncsi arra, hogy hogyan kéne működnie a vámpíroknak a 18-19. században, nos kötelező jelleggel ugorjon neki. Ugyanis a karakterek megunhatatlanok. Brad Pitt ,Tom Cruise és Antonio Banderas is remek a filmben. Igazi piperkőc, alakoskodó, de rohadt alattomos és gonosz vagy felsőbbrendú és uralkodó esetleg pozőr. Baromi jól játszanak minden jelenetben. Semmi perc alatt ki is alakult a sztereótípia bennem, hogy milyen egy várbeli Torreador vagy Ventrue vámpír. Nem véletlen, hogy a White Wolf teljes erővel ajánlja a darabot kötelező olvasmánynak/filmnek a World of Darkness hangulat megizleléséhez. Nagyon jó a körités is. A 18-19. századi  helyszinek, mind aprólékosan kidolgozattak és hangulatosak. Odafigyeltek nagyon  a részletekre.

Szerintem 10/9


Semmikép sem horror film. Bár folyik a vér, hullanak a halandók bőven, de az Interjú a vámpírral inkább dráma. Szórakoztató, látványos és nagyon hiteles, remek vámpír ábrázolással. Aki szeretne belemerülni a világukba, mindenképpen vigye végig. Azért nem maximum, mert a történet vontatottnak tűnhet (nem egy akciódús darab), itt-ott nyálas, eléggé érzelgős, nem egy kifejezett pasis film. A sztori sem fog meglepetéseket okozni, nem rossz, de szerintem kicsit lineáris, olyan értelemben, hogy nem nagyon kell gondolkodni azon, hogy mi fog történni.
Felfogható korrajznak, egy kicsit történelmi drámának is, de igazán azok fogják értékelni, akik csípik az emberek/vámpírok közötti hullámzó viszonyok alakulásából adódó konfliktusokra kihegyezett darabokat. (Ez kicsit vad mondat volt.....) Nos az ilyen típusú LCD bambulók, vagy a nagyon vámpír fanatikusok többször is végigviszik majd. Nos, röviden ez jutott eszembe a filmről rögtön a THE END után. Várom a szakértők és a nem szakértők véleményét....


Szerinted?

  

2015. július 15., szerda

Farkasember

Rendszeresen nyakig merülök és előszeretettel úszkálok abban a sztereotípiában, miszerint ha egy vámpíros vagy (jelen esetben) farkasemberes történet nem 100%-ban a World of Darkness által megadott szabályok szerint készül, akkor az abban a pillanatban van elbaszva.
Nos a Farkasemberrel pontosan ez a helyzet. Azon túl, hogy rohangál benne farkasember (kettő is) akik előszeretettel vonyítanak a holdra és egy idő után a rájuk vadászó emberek ezüst golyókat lődöznek utánuk, nem sok köze van a filmnek a World of Darkness világához. Bajban is vagyok emiatt, ugyanis ez a film rendben van. Ugyan a történet bárgyú itt-ott, tele klissékkel és természetesen hozza a kötelező romantikus szálat is vastagon, nekem mégis tetszett, nálam simán befér a jó filmek csapatába.
A sztori az 1800-as évek végén indul a meglehetősen kopott, kopár, szürke és borongós vidéki Angliában. Ide érkezik meg emberünk, aki amúgy ünnepelt londoni színész. Öccse ugyanis elveszett és sógornője hívta vissza a családi fészekbe, hogy ugyan keresse már meg(az öccsöt), ugyanis az apjuk konkrétan szarik rá. Őt az sem mozgatta meg túlságosan, hogy emberünk megérkezte után nem sokkal megtaláljak az öccs holtestét kissé nyúzott állapotban. Furcsa. 

Adott a dilemma, ember tette vagy valami vadállat.? Emberünk nyomozni kezd. Annál is inkább, mivel a környék épp rettegésben van, ugyanis nem az öccs az egyetlen áldozat. A nyomozása során furcsa dolgokra bukkan és az is kiderül hogy a múlt nem teljesen úgy volt, ahogy ő arra emlékezett. Sok viszontagság után az öccsét megölő lényhez is közel kerül, talán túl közel is. Aztán elszabadul a pokol. 
Nem olyan szörnyű a sztori és habár kissé suttba dobja a fentebb már említett világot, egészen tisztességes farkasembert dobtak össze benne. Nekem tetszett a működése így is. SPOILER! (egye fene alapon még azt is elfogadtam, hogy a farkasember lét harapással terjeszthető) Azon is túlléptem, hogy a halott öccs hátramaradt özvegye törvényszerűen belezúg emberünkbe, ami a film végén "komoly" drámába torkollik Nos ez tökéletesen kiszámítható húzás...
Na ha ezeken túllépsz, és egy mély levegővétel után, nem várva semmi hajmeresztő újdonságot vagy észvesztő csavart (na, ez nem teljesen igaz, mert a film végén van egy kicsi csavar) nekiülsz a filmnek, kapsz egy teljesen elfogadható és szórakoztató darabot. 
Ami egyébként olyan közegben, időben és helyszínen játszódik, hogy a hangulat azonnal beszippantott. Ugyanis a Farkasember hangulata remek. A látvány odabasz. Jelentem, minden részletre nagyon odafigyeltek. Az utolsó szögig a XIX.századi vidéki Angliát kapjuk. 

Ráadásul sikerült egy totálisan depressziós, közeget elénk tálalni már az által is hogy minden barna, szürke esetleg fekete(illetve ezek mutációi) színben pompázik. Jó, a helyzet az, hogy egy bazi nagy erdő és egy nagy mocsár is van a környéken. Na, nem túl szívderítő a terep, viszont baromi hangulatos. 
Tetszett, hogy a magyar szinkron próbált kissé archaikus lenni ezzel is segítve a XIX. század életérzést. 
Játszik a filmben néhány ismert tehetséges arc:-D Anthony Hopkins, Benicio Del Toro a főbb szerepekben elég meggyőző, de nem rossz Hugo Weaving vagy Emily Blunt sem. 

Szerintem 10/7


Hangulatos film, jó színészekkel, de középszerű és kitalálható (ugyanakkor viszont könnyen emészthető) sztorival. Azért böktem rá egyébként, mert az kattogott a fejemben, hogy de rég láttam már farkasemberes filmet. Jelentem egynek jó. Van jobb is ennél, de ez a darab is ott topog az élboj után nem sokkal. Ajánlom, mert beszippant a közeg ahol játszódik és ha tudsz kompromisszumot kötni a sztori is rendben van. 


Szerinted?
.          

2015. július 14., kedd

Jelek

Shyamalan azon kevés filmjei közé tartozik, amelyeket sikerült egy majdnem tisztességesen megírt forgatókönyvből összerakni. (Egyszer sikerült neki majdnem nélkül, de az még a Hatodik érzék volt kb ezer éve) Azért csak majdnem, mert itt csupán a vége úszott el, mondjuk úgy az utolsó 15 perc, Addig azonban annyira remekül adagolja a feszültséget, annyira jól átjön a fokozódó para, hogy én fostam. Oké, nemrég vittem végig kb, tizedjére, ott annyira már nem, de az első iksz alkalommal bizony ugráltam meglehetősen, pedig "csak" egy thriller....
A sztori onnan indul, hogy a kukorica farm közepén élő csonka család talál egy bazi nagy kört a vetemény kellős-közepén. Csonka azért, mert az apa(egy hitében megingott volt pap - ez fontos), az apa bátyja és az apa két gyereke él együtt (azt a sztoriból tudjuk meg, hogy mi történt az anyával) A kör pedig a kukorica szárak lehajtásával egy szinte mértani precizítással kialakított bazi nagy alakzat.(Emlékeztek még a gabonakörökre? Na ez olyan, csak kukoricában) Hívnak rendőrt, vizsgálódnak, de persze semmi nyom. Aztán egyik este kiszúrják, hogy valaki/vagy valami nézi őket a tetőről. Persze nem tudják elkapni. Ez csak a kezdet, egyre több furcsa és megmagyarázhatatlan esemény történik. Egy tévében látott híradás után pedig összerakják, hogy mi történik a környéken. Földönkívüliek bóklásznak körülöttük. Felderítők...
A sztori ennyi. Nem nagy szám amúgy, senki nem fog hátast dobni a nagy csavaroktól, van benne bőven bicsaklás is a logikailag egymásra épülés témakörében és a vége el van baszva. Azonban mégiscsak működik szerintem. Mivel könnyen emészthető, nagyon nem kell agyalni rajta. Igy én nagy sebességgel tudtam azonosulni a szereplőkkel. Megijedtem ott ahol meg kellett ijedni, feszültem ott ahol feszülni kellett és drukkoltam a szereplőknek, hogy jöjjenek már rá végre, hogy elég nagy szarban vannak. Beszippantott a film teljes erővel
Hallottam/olvastam olyan véleményeket is, hogy vontatott, hogy túl lassan épül fel. Nos egyrészt egy vidéki közegben semmi sem gyors, hirtelen - ez nagyon jól átjön. A parát a bizonyosságot pedig lépésről-lépésre építi fel a film és ez remekül működik. Én ezért szeretem ezt a filmet, nem a sztori miatt.
A karakterek elsőre furcsák. Ha negatívan nézem olyan, mintha egytől-egyig be lennének szívva. A gyerekek is, de ez direkt van. Ez a picit belassult, kicsit "szögletes"  működés a depresszió jele. Az egész családból süt a depresszió. Sokáig nem is tudják összeegyeztetni az ijesztő történéseket a saját depressziójukkal és rá kellett jönnöm, hogy ez is segít a megteremtett feszültség átélésében. Szerintem a színészi játék egytől-egyig remek. Még a gyerekeké is.
Mel Gibson és Joaquin Phoenix mellett érdekesség, hogy egy rövidke, de a sztori szempontjából jelentős szerepben feltűnik a filmben Shyamalan is (szokott feltünni a sajár filmjeiben)  
A helyszínek jók, semmi extra ugyan, de jól eltaláltak. A kukoricás éjszaka pedig kifejezetten félelmetes. Nem szívesen mászkálnék benne, főleg ha tudom, hogy van ott még valami vagy valaki más is rajtam kívül.



Szerintem 10/8



Eddig legalább tízszer láttam. A nem túl fényes sztori és az itt-ott gyengélkedő forgatókönyv ellenére (emiatt annyi amennyi) is ütős film. Nem véres, nem marcangolós de a fokozatosan felépülő feszültség miatt egy ütős thriller. A földönkívüliek ellenére egy deka sci-fi nincs benne.
Ajánlom mindenkinek aki szereti ezt a stílust és nem idegenkedik Shyamalan kicsit elszáltabb, lassabb hangvétele miatt. Végig vittem már fényes nappal is, késő este is, mindig megevett szőröstül-bőröstül. Nekem bejön.


Szerinted?