2015. július 27., hétfő

World Trade Center

Ma munkába menet-jövet lezúztam a fenti című darabot. Jelentem aki valamiféle történelmi-összeesküvős vagy egy "nahogyistörténtigazából?" típusú filmet keresve talál erre a címre az egyenes vonalú egyenes mozgással taszítsa is odébb az egérmutatót a download gombról. Ugyanis ez a film nagyon nem az. Na jó, a két torony ebben a filmben is összedől, itt is meghal 2957 ember, ami nagyon durva, de az első úgy húsz perc kivételével ez a film nem a World Trade Centerről szól, ahogy a címe sugallja. Hanem miről?
A film, a végéig tartó további 2 óra 20 percben két rendőrről szól (akik feje felett omlik össze az egyik torony - épp a földszinten tartózkodtak teljes erővel- és csodával határos módon mind a ketten túlélték), illetve a családjaik kálváriáját is végignézhetjük. Ha nagyon profán akarnék lenni, a film két gyakorlatilag a romok alatt rekedt rendőr halál közeli élményét és az értük aggódó csatolt részek szenvedését mutatja be és pont. Oké, azért egy kicsit felvizezve. Vannak tömeg jelenetek, szarrá ment utcák, teljesen hitelesen reprodukált romok és látunk Isten által vezérelt volt tengerészgyalogost is. De kb. ennyi.  Hát mivel nem vagyok amerikai, sem New York-i és senkim sem volt érintett a dologban, ez nekem így kevéske.....

Ugyanis a várt történelmi-dokumentum-katasztrófa vonal helyett kaptam egy olyan (igaz hősökről szóló) drámát, ami telis-tele van érzésekkel, érzelmekkel, pátosszal. Süt belőle a a hazafiság (ez mondjuk jogos), a jóféle amerikai tettvágy és áldozatkészség és burkoltan toborozni is akar. Kicsit sem lennék meglepődve ha a készítést az amerikai állam is nagyban szponzorálta volna. Na jó, azért az LCD bambuló szíve sincsen kőből. Értem én, hogy az eset után az USA megzuhant. (Én is megzuhantam, bár nem annyira.) Értem azt is, hogy szükség volt a lelkesítésre és a katasztrófa mellett is fontos volt jól kidomborítani az igazi, pozitív amerikai értékeket. De itt az eset helyszínétől néhány ezer kilométerre ez majdhogynem hatástalan. Majdhogynem, mivel jómagamat is megcsapta a pátosz és semmi perc alatt ott voltam a mentőalakulat tagjai között akik bátorságukról tanúbizonyságot téve megmentették a két rendőrt a film végén.
(Jellemző, hogy velük tudtam azonosulni, viszont a két rendőr egyikével sem sikerült.) Viszont a film eleje és a vége közötti rész vontatott volt, unalmas és a túlzásba vitt érzelem folyam miatt totál szirupos. Nekem nem tetszett, ez van.

Szerintem 10/5

Nem tetszett, de egyszer meg lehet nézni. Dráma, ami igaz történet, tele emberi sorsokkal és érzelmekkel, hősiességgel és kitarttással. Az arra érzékenyek garantáltan meg is siratják majd ha mégis megnézik. Nicholas Cage és Michael Penna is nagy név, ráadásul Oliver Stone rendezte, ami meg is látszik rajta. A rendezéssel semmi hiba, az indokolatlanul hosszú lére eresztett forgatókönyvön csúszott el a film. Kár.
Miközben levéstem a kis firkámat azért eljátszottam két gondolattal. Egyrészt a film végén leírják, hogy a 2957 halottból 350 tűzoltó és 34 rendőr. Hatalmas respect!!! Vajon nálunk, ha ilyen eset történne mi lenne? Illetve teljesen felspannoltam magam a végére, és ha most kéne nyilatkoznom, tuti ott lennék önkéntesként én is a romok között. Lehet, hogy ezt csak a tipikus pasasos hősködés mondatja velem, de akkor is..:-D
Akik túlélték és akik eljátszották
 Szerinted?
        

2015. július 26., vasárnap

Zuhanás a szerelembe - Rácska szerint

Tegnap néztem meg ezt a viszonylag régi (Falling in Love, 1984) filmet. Szerintem láttam már, de akkor nem tudom, milyen hatást tett rám. Most nagyon megfogott a témája, megoldása és a két főszereplő színészi játéka miatt is. A témája nem túl bonyolult: két házasságban élő ember összetalálkozik, egymásba szeretnek, majd külön válnak, mivel fontosnak tartják házasságukat. A végét nem árulom el, de érdemes megnézni, nem a csattanó miatt, hanem az odavezető út miatt. Ez amolyan tipikus elhallgatós film. Nincs minden kimondva, megmutatva, nyugodtan járhat közben az ember agya azon, hogy ő vajon mit tenne abban a helyzetben, hogyan élné meg, amit a szereplők megélnek. Lassú film, erre készülni kell, nem csöpögős-romantikus. Csak olyan nézze meg, aki hozzám hasonlóan sokszor azért vesz elő egy-egy mívesebb filmet, mert arra készül, hogy a film segítségével feldolgozhatja élete egy-egy eseményét.
A két színész: Robert De Niro és Meryl Streep nekem szinte sosem okoznak csalódást. Ebben a filmben sem. Simán elhitették, amit játszottak. Főleg Meryl Streepért vagyok oda, mert annyira érzékeny az arca, annyira tud bánni a nézésével, a félmosolyával. Itt egy törékeny, de megpróbált asszonyt játszik kitűnően.
Ami számomra még különösképpen emeli a film értékét, hogy állást mer foglalni fő erkölcsi értékek mellett úgy, hogy megmutatja ennek nehézségét is. Mert kísértések mindannyiunkat érnek, és nem mindegy, hogy állunk ellen nekik.
 

Szerinted?

Holtak útja

Vannak olyan időpontok, amikor a magam fajta laikus LCD bambuló befogadó képessége valahogy másféle filmeket kíván. Ez amolyan megváltozott tudatállapot, amikor sokkal jobban átmegy a szűrőn a filozofikusabb, elvontabb film is. A kicsit betegebb mondanivaló ilyenkor úgy csúszik át az idegpályáimon, mint kés a vajon. Nos tegnap estére már bőven itt jártunk, amiből még reggel is maradt bőségesen elegendő "fejnehézség". Így reggel a másnapos kómázunk során simán végig vittük a Holtak útját és baromira tetszett..
Pedig meglehetősen beteg film. New Yorkban vagyunk. A város mocskában járunk térdig. Rengeteg drogos, kurvák, dílerek, lepukkant emberek, romok, kosz és őrület mindenhol. Ebben a közegben létezik Frank, egy mentős. Három átlagos dolgos munkanapját kísérjük végig a film során. Frank kiégett, megfáradt mentős akinek elege van abból, hogy nyakig jár a város mocskában és nem látja a partot, hogy kiúszhasson belőle. Sokadjára hal meg az a beteg akihez ő megy ki, már nagyon régóta nem tudott megmenteni senkit. Persze oka is van ennek az állapotnak. Egy hajléktalan lány szelleme kísérti, akit nem mentett meg. A három nap során hosszas filozofálások, hallucinációk, drogozás és ivás során próbál meg rájönni, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy megszabaduljon ettől az állapottól. Mind a három nap kint van az utcán, mind a három nap mással mentőzik. A társai egytől egyig őrült, beteg figurák, kicsit sem különböznek azoktól akiket megpróbálnak megmenteni.
Egy nap Mary haldokló apját viszik be. Szívrohama volt. A három nap során, amíg az öreg bent van a kórházban Frank közel kerül Maryhez. Kicsivel sem normálisabb figurája a városnak, mint a többiek. Azonban mégis megcsillantja a reményt Frank számára. Talán mégis letérhet a Holtak útjáról.
Felületes külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a filmnek nincs sztorija. Az tény, hogy egy szenvedő faszi vegzálása, aki minden akarata ellenére is újra és újra rálép a holtak útjára, nem túl nagy téma, de az apró epizódok, jelenetek, a különböző szereplők és jellemük bemutatására szolgáló kis skiccek nagyot dobnak az összképen. Egyéni ízt és morbid, sötét hangulatot kölcsönöz a filmnek, hiszen a szó szoros értelmében egyetlen normális arc sincs a filmben.
Nagyon erősek a karakterek. Nincs két egyforma statiszta sem. Az őrült város rengeteg "beteg" embert termel ki magából. Sokszor eszembe jutott, hogy ez már a sokadik film New York sötét oldaláról. Elég kemény dolog lehet igazi New York-iként a város azon részeiben lakni ahová nem jár turista busz. Hasonlóan látványosan mutatja be a film ezt a közeget mint mondjuk a Deliver us from Evil vagy a Brooklyn mélyén. Mind a kettő remek film.

Szerintem 10/10

Remek színészek alakítanak jól megírt szerepeket egy jól megrendezett filmben. Martin Scorsese rakta össze a filmet és vele kapcsolatban eléggé elfogult vagyok. A hangulata és a sötét morbid világa, illetve azért a tetten érhető mondanivalója illetve a tapintható realizmusa miatt olyan keverék jött az arcomba, ami benne is maradt:-D Maximumra pontoztam a filmet. Ugyanakkor tény, hogy réteg film. Kell valamiféle filozofikus, elmélázós állapot ahhoz, hogy be is fogadd, szóval nem ajánlom bárkinek, bármikorra. Például esti iszogatás utáni másnapi kicsit macskajajos állapothoz tökéletes. Ennyi most a filmről, "pihenünk" tovább...

Még egy apróság így a végére. Hangulatában nagyon hasonlít a Harcosok klubjára. Ha azt csípted, ezt is fogod.


Szerinted?
        

Kereső mező

Nemrégiben merült fel, hogy nem kereshető a blog. Nos, most már igen. Ha a kereső mezőbe beírtok akár egy filmcímet, akármi mást, tudtok keresni a bejegyzésekben. Mostanra már 200 körüli filmről írtam, így a tipp jó volt, be is izzítottam. Köszi...

2015. július 25., szombat

Lazarus hatás

Szombat délelőtti hőguta elkerülés ellen totális elsötétítésbe kezdtünk. Odakint 2500 fok idebent tök sötét,  - teljesen alkalmas a horror film nézéshez.( Lévén ugye leszimuláltuk az ideális állapotot - a késő estét) Nos, ha már az érzékelésünket helyre tettük, választottunk egy ígéretesnek tűnő darabot a hullás-feltámasztós-mindenkit szarrágyilkolós témakörben. Hát ez sikerült...
Elsőre azért leszögezném, hogy aki olyan igazán hullákra vágyik és trancsírra és vérre, stb, az nyugodtan lapozzon, mert ez nem az a film. Ez mondjuk nem teljesen igaz, mert az utolsó 25 percben lesz néhány, de azok sem véreznek annyira.:-D Nos végignézve a filmet mindenképpen konstatálnom kell, hogy nem horror, illetve nem csak az. Van benne sci-fi, dráma és többnyire thriller is. Láttam már több olyan filmet, ami kísérletezett több stílus határ összemosásával és többnyire be is sült mind, ez is majdnem.
A sztori azzal indul, hogy van egy orvoscsoport akik véletlenül rájönnek, hogy egy teljesen másra kifejlesztett szérum, az agyba juttatva és megfelelően kezelve (többnyire árammal) képes arra hogy olyan mértékben stimulálja egy halott test agyát, hogy az újra indul. Ha már az agy megy, akkor pedig az "berántja" a szívet is, ergo kiderült, hogy a szérum mellékhatásként képesek újraéleszteni a halottat, relatíve tök simán
Az első sikeres kísérlet után(felélesztenek egy halott kutyát - aki ettől annyira azért nem lesz boldog) azonban ahogy az lenni szokott, jön a fordulat. Az egyetem vezetősége (a laborjuk egy egyetemen van) betiltja a további kísérleteket és elkobozza a dokumentációikat. Semmi gond, este visszalógnak és nekikezdenek újracsinálni a kísérletet egy másik halott kutyán. Teljesen érthető módon az egyik fődokit (ő egy nő) agyonüti a folyamat közben az áram. Nincs mit tenni, a másik fődoki (ő a pasi) felnyalábolja halott kedvesét és őt teszi be a kísérletbe alanyként. Sikerül a dolog, azonban a nővel nincs egészen minden rendben....
A sztori egyébként nem rossz. Még a tudományos magyarázat is elfogadható, annak ellenére is, hogy kissé futurisztikus. Láttunk/olvastunk már sok orvosos-fantasztikus történetet (Robin Cook megvan?) Az addig masszívan tudományos íz, azonban az utolsó harmadra átmegy valamiféle ezoterikus (rémálmok), misztikus(mi történik velem?) és horrorisztikus(lásd a képet balra) katyvasszá, nyakon öntve némi vallásos beütéssel. Próbálják a film elején bevezetni ezt a vonalat is. Vannak ugyanis jelenetek ahol azon dilemmáznak, hogy erkölcsileg, morálisan elfogadható-e ez amit csinálnak, de annyira erőtlen ez a vonal a fő történeti szálhoz képest, hogy mire eljutottunk Macskával a fent említett mixturához az utolsó harmadban , én konkrétan már hümmögtem magamban azon, hogy de jó, hogy a készítőknek eszébe jutott egy kis ezt meg egy kis azt beletenni még a film végére. Ez nem feltétlen baj. Ha egészen pozitívan akarok hozzáállni akkor felpörgették a végét, ha annyira nem, akkor az utolsó harmadban kaptak magukhoz azzal, hogy "baszki ennek a filmnek horror filmnek kéne lennie, gyorsan tegyünk bele még egy kis horrort a végére, mi is a divatos horror téma manapság?" Na, mindegy. Gondolom mindenki saját ítélőképessége alapján dönt majd, hogy nála melyik az igaz. Én is döntöttem.

Szerintem: 10/5


Nálam hatástalan volt. A horror jeleneteknél meg sem röccentem.(Kevésbé harcedzettek azért ugrálnak majd) Nem volt semmi baszdmegolás, nekem kicsit sem volt ijesztő a film. Macska egyetlen mondatban megfejtette a filmet: (SPOILER!) - A nő egy halott testbe visszarántott szellem és ettől annyira nem boldog. A tudományos kifejtések jók voltak ugyan, hitelesek, de mivel nem vagyok hardcore sem kémiából sem orvosbiológiából, annyira nem érintett meg a dolog.
A színészek jól nyomták, még a kevésbé fontosak is. A helyszín többnyire a laborjuk volt. Semmi különleges ezen a fronton. A film hangulata egyébként nem volt rossz,egyszer elment. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha már végképp nincs több megnézhető ijesztgetős- sci-fi-thriller, akkor egynek jó ez is.

2015. július 23., csütörtök

Compliance - az ipari kamera felvétele


Compliance

Ritkán veri ki nálam a biztosítékot film. Előfordul, de tényleg nem gyakori. Nos a Compliance-nek sikerült teljes erővel. A film igaz történet alapján készült. Utána olvastam. Semmit nem tettek hozzá, semmit nem vettek el. Emiatt ékes és számomra hiteles  bizonyítéka ez a film annak, hogy az amerikaiak az egyik leghülyébb, legkorlátoltabb, súlyosan idióta nemzet a világon. Persze akinek nem inge ne vegye magára meg tisztelet a kivételnek, blabla... A történet azonban teljesen átlagos emberekről szól, így el tudom még azt is képzelni, hogy ez egy reprezentatív merítés abból, ahogy az átlag amerikaiak élnek, meg amilyen elképzelésük van a világról...hahhh...
 A történet nagyon egyszerű. A filmben egy Chickwich nevű gyorsétterem hálózat egyik éttermében indulunk. (Valójában az eset egy McDonaldsban történt 2004-ben) Némi káosz van. Egy figyelmetlenség miatt rakás árú megromlott, grátisz péntek van amikor rengetegen jönnek és még egy mistery shopping is várható, szóval nagy a stressz, nagy a hajtás.
Nemsokkal a nyitás után az irodai telefonra bejön egy hívás. Egy rendőr az és kéri az étterem managert. Elmondása szerint egy vendég van nála és lopásról tett bejelentést. A vád szerint az egyik dolgozó (egy lány) pénzt lopott ki a vendég pénztárcájából. A rendőr elmondja, hogy jelenleg elfoglaltak, csak később tudnak kimenni, addig is a manager segítségét kéri. Jah, fontos az is, hogy a manager is nő. A rendőr kérése alapján hátrakíséri a lányt az irodába. Itt azonban még nincs vége. A rendőr vonalban marad és a kérések egyre durvábbak lesznek....
(Lelövöm a poént, mert a filmet nem ajánlom megtekintésre.) A lány több órán keresztül pucéron gubbasztott a raktárban. A manager férje a térdére fektette, elfenekelte és a lány konkrétan ki is elégítette, ezt is konkrétan a telefonon kérte a rendőr. Ezen túl is a manager és a férje órákon keresztül alázta, vegzálta a lányt. Gyakorlatilag minimális értetlenkedéssel, de szóról szóra követve a rendőr a telefonáló minden kérését és parancsát. Nagyon durva....
Először azt hittem, hogy ez egy ordas baromság. Aztán utána olvastam, itt: wikipedia Nos, az emberi hülyeség tökéletes mintapéldánya az eset, ahogy már fentebb is írtam. A wikipedia cikk szerint nem is egyszer fordult elő, hanem 10 éven keresztül gyakorlatilag folyamatosan, az Egyesült Államok különböző pontjain. Egytől-egyig két kanállal megették és azt csinálták amit a telefonáló akart. Pusztán az alapján amit elmondott nekik a telefonba. Az utolsó 2004-es eset került megfilmesítésre.
Az az igazság, hogy egyik áldozatot sem sajnálom (mármint a filmben). A lányt sem. Persze nagyon durva amit átélt, nem kívánom senkinek, de kemény leszek -> ezzel ahogy kezelte a szituációt, megérdemelte.

Szerintem 10/10

Bajban vagyok a film értékelésével, mert nem ajánlom megtekintésre, egyszer sem. (Jobb érzésű ember ettől a filmtől, mivel igaz történet, lehúzza az amerikaiakat a klotyón.) Azonban engem kiakasztott, valószínűleg napokig kattogok még rajta, ezért a maximum érték. Rám nagyon hatott, de nem a film megvalósítása, hanem a sztorija, ami nagyon felháborított.
A megvalósítás egész egyszerű volt, ez egy kis költségű film. Átlagos színészek játszottak a filmben és az egész egy helyszínen, az étteremben játszódik. Ehhez a sztorihoz mondjuk nem is kell több. 
Angolul néztem, angol felírattal, ajánlom ezt a megoldást annak aki jól beszél angolul, mert így még jobban átjön, hogy mennyire nem teketóriáztak, a telefonáló kérései teljesítésekor....


2015. július 20., hétfő

Insidious Chapter 3

Az egyik kedvenc műfajom a horror. Vadászom az új, friss darabokra, ha találok ígéretes darabot, azt mindig igyekszem végigvinni. Nos ebben a műfajban több a nézhetetlen, mint az értékelhető, amit jónak értékeltem pedig még annál is kevesebb. Az Insidious sorozat valahol középen billeg. Azon kevés cím egyike amihez nálam hangulat kell. Ha rossz passzban talál meg, minden teketória nélkül leszarozom, ha épp ellenkezőleg, akkor meg minden további nélkül beleélem magam. Megnő a parafaktor, ugrálok, anyázok, tódul az adrenalin. Na, szóval, nem tudom....
A harmadik résszel is kb ugyanúgy vagyok, mint az előző kettővel. Előre szólok, semmiben nem különbözik az előzőektől. Persze a sztori más, a szereplők részben mások, de a megvalósítás, a hangulat, tök ugyanaz és ezennel le is lövőm a poént, hogy szerintem mi a legnagyobb baja a harmadik résznek (is). A túlvilági lények, jelen esetben a szellemek, tök ugyanolyanok, mint az emberek. Értem én, hogy mellőzni akarták a CGI-t, amennyire lehet. De, sajnos ezzel nálam pont mellé lőttek. Totál hatástalanok az olyan kísértetek/szellemek, amelyek annyiban különböznek azoktól az emberektől, akiket épp ijeszgetni szándékoznak, hogy kicsit gyűrőtebbek, több rajtuk a smink, esetleg egy kicsit véresebbek és pont. Bakker itt-ott totóznom kellett, hogy a delikvens aki épp az LCD-n billeg az most élő ember vagy szellem - csak a sztoriból derült ki. Nos, az előző két részt követően a harmadik résznek is ez a legnagyobb baja. Ettől nekem teljesen hiteltelen és ez nagy minusz...
A sztori sem segített rajta. A váza a történetnek rendben van, azonban van benne egy rakás olyan esemény, olyan történés, amelyek abszolulte nem illenek a képbe. Igazából teljesen felesleges, elvaratlan dolgok. Az egyik ilyen pl az autóbaleset és a lány lábtörése. Bullshit, semmi szerepe nem volt a történetben. A sáros lábnyomok, a kóricálás a felettük lévő üres lakásban, mind teljesen feleslegesek. Időkitöltés? Talán...
Onnan indulunk, hogy egy tizenéves lány kopogtat egy ház ajtaján ahol egy médium lakik. A lány előadja a történetét, miszerint az anyjával szeretne kapcsolatba lépni, aki meghalt. Érzi, hogy az anyja még mindig ott van körülöttük, mert történnek furcsa dolgok a lakásukban. A médium segít neki, átlszól az túlvilágba, csakhogy nem az anyja jelentkezik, hanem egy másik gonosz entitás. Ez az entitás ráakaszkodik a lányra és folyamatosan eszi a lelkét és kísérti őt. Ijesztő és megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Harc kezdődik, mely során a médium átlép a túlvilágba, hogy megmentse a lányt az őt fogvatartó gonosztól.
A harmadik rész előzmény film. Aki látta az előző kettőt talán emlékszik rá, hogy volt bennük egy médium, egy öreglány. Nos annyira előzmény a harmadik rész az előző kettőhöz képest, hogy közlik a laikus LCD bambulóval, hogy "néhány évvel ezelőtt" és pont. A lényeg, jelentem, aki nem látta az első két részt nyugodtan kezdheti rögtön a harmadikkal. Időrendben így stimmel, de ahogy írtam a harmadik és az első kettő között semmi kapocs nincs a médiumon kívül.
Nos a látvány és a hatásosság kérdéséről fentebb már nyekeregtem. Hiteltelen. Egyáltalán nem félelmetes, néhány jelenettől eltekintve, amelyek azonban a hirtelenkedésen alapulnak. Kb öt ilyen jelenet van az egész filmben, azon túl, egyáltalán nem félelmetes...
Megjegyezném, hogy a funkció nélküli sáros lábnyomok nemhogy nem ijesztőek, hanem egyenesen nevetségesek....

Szerintem 10/3

Egyszer elmegy, én is végigvittem. A neten azt írták, hogy ez a legfélelmetesebb rész a sorozatban. Nos nem. Semmivel sem több, vagy jobb az előző kettőnél. Ha azokat láttad és csípted, ezt is fogod, ha nem, akkor ezt sem. Nekem nem tetszett. Hatástalan, olcsójános horror film, tele gagyi megoldásokkal. Ezerszer jobb horror filmek is vannak ennél, amelyeket sokadjára végignézve is bizony markolászom Macska kezét félelmemben.

Szerinted?

2015. július 18., szombat

Interjú a vámpírral

Az a helyzet, hogy mostanában kissé rámozdultam a természetfeletti vonalra. Farkasemberek, vámpírok, meg ilyesmi. Nincs különösebb oka, a Farkasember című darab után döntöttem úgy, hogy halászok egy kicsit a zavarosban.
Ugyanis mostanában térdig járunk a vonalon billegő darabokban, és ha a melegtől kába LCD bambuló nem figyelne, rögtön a szeme elé kerülne néhány vámpíros-romantikus film, és ha végképp az agyára ment a hő, egy óvatlan pillanatban még meg is nézné őket... Na nem.
Résen vagyok, akármit nem teszek be. Próbálok szelektálni és csak a szerintem, tartalmasabb, jobb és értékesebb filmeket végigvinni. A múltkori farkasemberes feldolgozás után a vámpíros filmek alfáját és omegáját  is végigvittem (már sokadjára) a minap. Nos, rövid leszek, Az egyik legjobb vámpíros film, ami eddig valaha készült. Persze erről lehet vitatkozni és az igazság az, hogy nem is láttam az összes, témában készült filmet,(szóval meggyőzhető vagyok, arról, hogy nem az, mármint nem a legjobb) Szögezzük le, ott van a top háromban.

A sztori bár korokon és mondjuk úgy ébszázadokon ível keresztül, nem bonyolult. A jelenből indulunk. Egy újságíró készít egy interjút egy férfivel, aki egy vámpír. Az interjú során végigkísérjük a pasast, halandó élete utolsó napjaitól egészen a jelenig.
Megtudjuk, hogy emberünk hogyan és miért lett vámpír, hogyan küzdött meg a kényszerrel, (hogy emberből kéne kajálni), ahoz, hogy tisztességes vámpír váljon belőle. Végigvisszük atya és utód
harcát, morális és erkölcsi küzdelmeit. Láthatjuk ahogy végigeszik New Orleans és Párizs szinejavát, ahogy egy kiscsajt is vámpírrá tesznek, aki kicsit zabolátlan.....áááááááááááá....szóval küszködnek rendesen, úszunk a fordulatokban, kicsit több, mint 2 órán keresztül, Igy sokadjára már vontatott volt (nekem).
Aki kíváncsi arra, hogy hogyan kéne működnie a vámpíroknak a 18-19. században, nos kötelező jelleggel ugorjon neki. Ugyanis a karakterek megunhatatlanok. Brad Pitt ,Tom Cruise és Antonio Banderas is remek a filmben. Igazi piperkőc, alakoskodó, de rohadt alattomos és gonosz vagy felsőbbrendú és uralkodó esetleg pozőr. Baromi jól játszanak minden jelenetben. Semmi perc alatt ki is alakult a sztereótípia bennem, hogy milyen egy várbeli Torreador vagy Ventrue vámpír. Nem véletlen, hogy a White Wolf teljes erővel ajánlja a darabot kötelező olvasmánynak/filmnek a World of Darkness hangulat megizleléséhez. Nagyon jó a körités is. A 18-19. századi  helyszinek, mind aprólékosan kidolgozattak és hangulatosak. Odafigyeltek nagyon  a részletekre.

Szerintem 10/9


Semmikép sem horror film. Bár folyik a vér, hullanak a halandók bőven, de az Interjú a vámpírral inkább dráma. Szórakoztató, látványos és nagyon hiteles, remek vámpír ábrázolással. Aki szeretne belemerülni a világukba, mindenképpen vigye végig. Azért nem maximum, mert a történet vontatottnak tűnhet (nem egy akciódús darab), itt-ott nyálas, eléggé érzelgős, nem egy kifejezett pasis film. A sztori sem fog meglepetéseket okozni, nem rossz, de szerintem kicsit lineáris, olyan értelemben, hogy nem nagyon kell gondolkodni azon, hogy mi fog történni.
Felfogható korrajznak, egy kicsit történelmi drámának is, de igazán azok fogják értékelni, akik csípik az emberek/vámpírok közötti hullámzó viszonyok alakulásából adódó konfliktusokra kihegyezett darabokat. (Ez kicsit vad mondat volt.....) Nos az ilyen típusú LCD bambulók, vagy a nagyon vámpír fanatikusok többször is végigviszik majd. Nos, röviden ez jutott eszembe a filmről rögtön a THE END után. Várom a szakértők és a nem szakértők véleményét....


Szerinted?

  

2015. július 15., szerda

Farkasember

Rendszeresen nyakig merülök és előszeretettel úszkálok abban a sztereotípiában, miszerint ha egy vámpíros vagy (jelen esetben) farkasemberes történet nem 100%-ban a World of Darkness által megadott szabályok szerint készül, akkor az abban a pillanatban van elbaszva.
Nos a Farkasemberrel pontosan ez a helyzet. Azon túl, hogy rohangál benne farkasember (kettő is) akik előszeretettel vonyítanak a holdra és egy idő után a rájuk vadászó emberek ezüst golyókat lődöznek utánuk, nem sok köze van a filmnek a World of Darkness világához. Bajban is vagyok emiatt, ugyanis ez a film rendben van. Ugyan a történet bárgyú itt-ott, tele klissékkel és természetesen hozza a kötelező romantikus szálat is vastagon, nekem mégis tetszett, nálam simán befér a jó filmek csapatába.
A sztori az 1800-as évek végén indul a meglehetősen kopott, kopár, szürke és borongós vidéki Angliában. Ide érkezik meg emberünk, aki amúgy ünnepelt londoni színész. Öccse ugyanis elveszett és sógornője hívta vissza a családi fészekbe, hogy ugyan keresse már meg(az öccsöt), ugyanis az apjuk konkrétan szarik rá. Őt az sem mozgatta meg túlságosan, hogy emberünk megérkezte után nem sokkal megtaláljak az öccs holtestét kissé nyúzott állapotban. Furcsa. 

Adott a dilemma, ember tette vagy valami vadállat.? Emberünk nyomozni kezd. Annál is inkább, mivel a környék épp rettegésben van, ugyanis nem az öccs az egyetlen áldozat. A nyomozása során furcsa dolgokra bukkan és az is kiderül hogy a múlt nem teljesen úgy volt, ahogy ő arra emlékezett. Sok viszontagság után az öccsét megölő lényhez is közel kerül, talán túl közel is. Aztán elszabadul a pokol. 
Nem olyan szörnyű a sztori és habár kissé suttba dobja a fentebb már említett világot, egészen tisztességes farkasembert dobtak össze benne. Nekem tetszett a működése így is. SPOILER! (egye fene alapon még azt is elfogadtam, hogy a farkasember lét harapással terjeszthető) Azon is túlléptem, hogy a halott öccs hátramaradt özvegye törvényszerűen belezúg emberünkbe, ami a film végén "komoly" drámába torkollik Nos ez tökéletesen kiszámítható húzás...
Na ha ezeken túllépsz, és egy mély levegővétel után, nem várva semmi hajmeresztő újdonságot vagy észvesztő csavart (na, ez nem teljesen igaz, mert a film végén van egy kicsi csavar) nekiülsz a filmnek, kapsz egy teljesen elfogadható és szórakoztató darabot. 
Ami egyébként olyan közegben, időben és helyszínen játszódik, hogy a hangulat azonnal beszippantott. Ugyanis a Farkasember hangulata remek. A látvány odabasz. Jelentem, minden részletre nagyon odafigyeltek. Az utolsó szögig a XIX.századi vidéki Angliát kapjuk. 

Ráadásul sikerült egy totálisan depressziós, közeget elénk tálalni már az által is hogy minden barna, szürke esetleg fekete(illetve ezek mutációi) színben pompázik. Jó, a helyzet az, hogy egy bazi nagy erdő és egy nagy mocsár is van a környéken. Na, nem túl szívderítő a terep, viszont baromi hangulatos. 
Tetszett, hogy a magyar szinkron próbált kissé archaikus lenni ezzel is segítve a XIX. század életérzést. 
Játszik a filmben néhány ismert tehetséges arc:-D Anthony Hopkins, Benicio Del Toro a főbb szerepekben elég meggyőző, de nem rossz Hugo Weaving vagy Emily Blunt sem. 

Szerintem 10/7


Hangulatos film, jó színészekkel, de középszerű és kitalálható (ugyanakkor viszont könnyen emészthető) sztorival. Azért böktem rá egyébként, mert az kattogott a fejemben, hogy de rég láttam már farkasemberes filmet. Jelentem egynek jó. Van jobb is ennél, de ez a darab is ott topog az élboj után nem sokkal. Ajánlom, mert beszippant a közeg ahol játszódik és ha tudsz kompromisszumot kötni a sztori is rendben van. 


Szerinted?
.          

2015. július 14., kedd

Jelek

Shyamalan azon kevés filmjei közé tartozik, amelyeket sikerült egy majdnem tisztességesen megírt forgatókönyvből összerakni. (Egyszer sikerült neki majdnem nélkül, de az még a Hatodik érzék volt kb ezer éve) Azért csak majdnem, mert itt csupán a vége úszott el, mondjuk úgy az utolsó 15 perc, Addig azonban annyira remekül adagolja a feszültséget, annyira jól átjön a fokozódó para, hogy én fostam. Oké, nemrég vittem végig kb, tizedjére, ott annyira már nem, de az első iksz alkalommal bizony ugráltam meglehetősen, pedig "csak" egy thriller....
A sztori onnan indul, hogy a kukorica farm közepén élő csonka család talál egy bazi nagy kört a vetemény kellős-közepén. Csonka azért, mert az apa(egy hitében megingott volt pap - ez fontos), az apa bátyja és az apa két gyereke él együtt (azt a sztoriból tudjuk meg, hogy mi történt az anyával) A kör pedig a kukorica szárak lehajtásával egy szinte mértani precizítással kialakított bazi nagy alakzat.(Emlékeztek még a gabonakörökre? Na ez olyan, csak kukoricában) Hívnak rendőrt, vizsgálódnak, de persze semmi nyom. Aztán egyik este kiszúrják, hogy valaki/vagy valami nézi őket a tetőről. Persze nem tudják elkapni. Ez csak a kezdet, egyre több furcsa és megmagyarázhatatlan esemény történik. Egy tévében látott híradás után pedig összerakják, hogy mi történik a környéken. Földönkívüliek bóklásznak körülöttük. Felderítők...
A sztori ennyi. Nem nagy szám amúgy, senki nem fog hátast dobni a nagy csavaroktól, van benne bőven bicsaklás is a logikailag egymásra épülés témakörében és a vége el van baszva. Azonban mégiscsak működik szerintem. Mivel könnyen emészthető, nagyon nem kell agyalni rajta. Igy én nagy sebességgel tudtam azonosulni a szereplőkkel. Megijedtem ott ahol meg kellett ijedni, feszültem ott ahol feszülni kellett és drukkoltam a szereplőknek, hogy jöjjenek már rá végre, hogy elég nagy szarban vannak. Beszippantott a film teljes erővel
Hallottam/olvastam olyan véleményeket is, hogy vontatott, hogy túl lassan épül fel. Nos egyrészt egy vidéki közegben semmi sem gyors, hirtelen - ez nagyon jól átjön. A parát a bizonyosságot pedig lépésről-lépésre építi fel a film és ez remekül működik. Én ezért szeretem ezt a filmet, nem a sztori miatt.
A karakterek elsőre furcsák. Ha negatívan nézem olyan, mintha egytől-egyig be lennének szívva. A gyerekek is, de ez direkt van. Ez a picit belassult, kicsit "szögletes"  működés a depresszió jele. Az egész családból süt a depresszió. Sokáig nem is tudják összeegyeztetni az ijesztő történéseket a saját depressziójukkal és rá kellett jönnöm, hogy ez is segít a megteremtett feszültség átélésében. Szerintem a színészi játék egytől-egyig remek. Még a gyerekeké is.
Mel Gibson és Joaquin Phoenix mellett érdekesség, hogy egy rövidke, de a sztori szempontjából jelentős szerepben feltűnik a filmben Shyamalan is (szokott feltünni a sajár filmjeiben)  
A helyszínek jók, semmi extra ugyan, de jól eltaláltak. A kukoricás éjszaka pedig kifejezetten félelmetes. Nem szívesen mászkálnék benne, főleg ha tudom, hogy van ott még valami vagy valaki más is rajtam kívül.



Szerintem 10/8



Eddig legalább tízszer láttam. A nem túl fényes sztori és az itt-ott gyengélkedő forgatókönyv ellenére (emiatt annyi amennyi) is ütős film. Nem véres, nem marcangolós de a fokozatosan felépülő feszültség miatt egy ütős thriller. A földönkívüliek ellenére egy deka sci-fi nincs benne.
Ajánlom mindenkinek aki szereti ezt a stílust és nem idegenkedik Shyamalan kicsit elszáltabb, lassabb hangvétele miatt. Végig vittem már fényes nappal is, késő este is, mindig megevett szőröstül-bőröstül. Nekem bejön.


Szerinted?

  

Krisztus utolsó megkísértése - Rácska szerint

Megnéztem a Krisztus utolsó megkísértését. Nem írok róla hosszút, de ígértem, hogy valami lesz. Szóval nekem kicsit vontatott film volt. És hiába írták az elején, hogy semmi köze az evangéliumokhoz, engem zavart, hogy néha szó szerinti idézetek voltak, de nem mindig abban a szituációban, ahogy az Írásban van. 
Néha meg nem is pontosan: ezt könnyebben megbocsátottam.
A film elején felvetett probléma: a test és lélek küzdelme jól végig volt vezetve a filmen. Igen: ilyenek vagyunk emberek: szeretjük a nyugalmat, a szép életet, nem pedig a küzdelmet. És joggal feltételezzük, hogy Krisztus is így volt vele: szeretett volna családot, szerelmet, nem pedig ezt az életet. A kereszthalál úgyis felfoghatatlan az emberek számára.... 
Szóval mikor is jöjjön egy utolsó megkísértés, ha nem az utolsó pillanatban? Amikor az élete múlik rajta?? És vajon milyen köntösben jön a Kísértő? Ez nagyon tetszett a filmben, mert az az, amit mi egyszerű emberek elfelejtünk: hogy a kísértés nem valami csúnya elrettentő dolog. Sokszor angyali, szépséges csábítás. Nyugodt élet, család, szerelem... Mire lenne még szükségünk. Ja, hogy nem ez volt a feladat??? 
Na, a többit már mindenki fejtse ki magának érdekelne nem hívő ember véleménye: vajon mi van ebben a filmben, amit máshogy lát az, aki nem naponta él az Igével? Egy biztos: a könyvet szeretném elolvasni, mint ahogy most Kazantzakis másik ismert regénye, a Zorba is elkezdett érdekelni.


Szerinted?


2015. július 12., vasárnap

Tíz csapás

Nemrégiben kezdtem bele egy sorozatba. Vallásos vagy vallási témájú filmeket szedtem elő. Akkor megindokoltam, hogy miért, most nem teszem. Nos, találtam megint egyet. Ráadásul eredeti, gyári dvd, szinkronnal, itthon porosodott a polcon. Egyszer sem láttam még eddig, pedig remek film. Szóval hiba volt, de most kipipáltam.
A sztori szerint van egy egyetemi tanárnőnk aki azzal üti el az időt, hogy csodákat leplez le. Valaha misszonárius volt, vallásos, istenhívő. Megölték a lányát és a férjét, ezért elvesztette a hitét, elfordult a vallástól. Tanárként teljesen racionálisan próbálja megmagyarázni a leleplezett csodákat. Eddig tökéletes sikerrel.  
Az egyik ilyen kalandjáról tartott egyetemi előadása után megjelenik nála egy férfi és a segítségét kéri. Egy Haven nevű városban történt valami. A helyi folyó vize vörössé változott. A helyiek szerint vérré és egy kislány a felelős ezért, ő hozta a rontást a környékre. A kislány miatt vállalja és a helyszínre megy.
Haven egy délen, a mocsár közepén fekvő, gyakorlatilag mindentől elszeparált kis város. Első ránézésre nincs a környéken semmi gond.
A tanárnőt és a kollégáját még szívesen is fogadják. Nyomozásuk során elmerülnek a környék furcsaságaiban és kiderül, hogy nagyon nem az van a városban, ami elsőre látszott. Aztán békák kezdenek potyogni az égből. Még aznap este pusztulni kezdenek az állatok. Minden jel szerint a bibliai tíz csapás sújtja a várost és a tanárnő beismeri, hogy nincs rá tudományos magyarázat.
Kicsit tartottam tőle, hogy elmegyünk valamiféle nagyon vallásos zagyvaságba. Nem. A témában kevésbé járatosak is simán végigvihetik értetlenkedés nélkül. Szépen folyamatosan és közérthetően adagolja a misztikumot, belekeverve a sztoriba. A tanárnő racionális/tudományos megnyilvánulásai pedig kellően egyensúlyban tartják a vonalat.  Végig értettem, hogy miről van szó, hogy mi miért történik. Kifejezetten tetszett pl a tanárnő teljesen tudományos és racionális magyarázata az eredeti egyiptomi tíz csapásra. Nos, akár az is történhetett amit ő ott elmond.
A lényeg, a forgatókönyv teljesen rendben van. Szerintem élvezetes, jól felépített a sztori. Engem lekötött, na jó, beszippantott, pedig vasárnap reggel néztük meg, ami nem éppen a legideálisabb vallásos/misztikus thriller néző időpont.
Igen, thriller. Ijesztgetnek minket rendesen. A szokásos hirtelen történéseken túl -leesik, kivágódik, odaugrik, hirtelen ott terem, stb. -  a film végére bejön azért a látvány is némi CGI formájában. Hatásos de hiteles. Ez is tetszett.
A délen fekvő nagy mocsarak már számos amerikai filmnek adtak misztikus löketet. A környék, a táj, a hatalmas erdők, az ismeretlen mocsarak, az elszigeteltség azonnal sugalja, hogy itt valami szarság történik. A közeg ahol a film játszódik, jól beilleszkedik a hangulatba.
A színészek nem nyújtanak semmi kiemelkedőt. Nem is rosszak, de tényleg semmi különös. Annyira nem is érdekelt egyébként, mert azon feszültem, hogy mi a fene van, miért történik ami történik.

Szerintem 10/8

Jó film, ajánlom mindenkinek aki szereti a jó thrillereket és nem idegenkedik a vallásos témától. Kellően tele van feszültséggel, tudományos és vallásos mondanivalóval. Engem megevett. A csattanó viszont annyira nem. Rengeteg más filmben láttam már hasonló megoldást. Szóval nem kap tőle az ember egész napra elég katarzist. Én azért annyit igen, hogy még kétszer - háromszor megnézzem majd valamikor....
 
Szerinted?

Amnézia - Rácska szerint

Nekem való film. Lehet, mert bennem van egy jó nagy adag empátia? Végig meg volt tartva benne a feszültség, sőt még olyan pont is volt, ahol kerestem párom kezét. Csak egy problémám volt: hogy voltak olyan jelenetek, ahol előre tudtam, mi fog történni. Lehet, bennem túl nagy adag az empátia? Pl. az első pofon előtt 10 másodperccel jeleztem, hogy pofon lesz. Csattant. Az állítólagos férjjel is volt problémám. Azt nem sejtettem, hogy nem ő a férj, de azt az első jelenettől kezdve éreztem, hogy valami nem stimmel vele.
Pont miatta jutott eszembe egy nagyon régen látott film, a címére nem emlékszem. De valami olyasmi volt benne, hogy a férj megöli a feleséget, elássa, de a nő nem hal meg, megmentik. Tovább él a férjjel, mert nem emlékszik semmire. Aztán szép lassan kezdenek visszatérni az emlékei. Fogalmam sincs, hogy mi volt ez a film, vagy kik játszottak benne, de közben többször beugrott. A férjemet teljesen lehangolta, hogy létezik ekkora gonoszság, hogy valaki így szinte fogva tartson magának egy nőt. Ő nem olvas bulvárt, nem is sejtette, hogy ilyen akár meg is történhetett volna.
Még egy kis morális okoskodás is eszembe jutott! Mennyi minden kerekedhet egy megcsalásból, hazugságból! Mint egy banánhéj: az asszony egész élete ezen csúszott el!
Jó színészek jó játéka. Kár, hogy a végét is kitaláltam.
Egyszer érdemes megnézni.


Amennyiben kíváncsi vagy egy másik véleményre is a filmről, katt ide: Amnézia


2015. július 11., szombat

Hasonmás

A Hasonmás azért szemét film, mert akár igaz történet is lehet, majd valamikor a nem túl távoli jövőben. Persze nyilván nem ebben a formában, de minden jel szerint kb. ebbe az irányba tartunk. Az emberek dög lusták, nagy átlagban mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen szinte semmit csinálni. A jelenleg is folyó legnagyobb fejlesztések mind-mind arról szólnak , hogy tehermentesítsenek, hogy kényelmesebbé tegyenek, hogy gondtalanabb életet tegyenek lehetővé. Aztán persze visszanyal a fagyi, a filmekben legalább is mindig. Itt is. 
A sztori szerint ugyanis  nagy öröm van és boldogság a világban. A hasonmások technológiájának köszönhetően nincs bűnözés, nincs depresszió, nincs szinte semmi negatív, sokkal kiegyensúlyozottabb lett a világ. A hasonmások ugyanis robotok. Tökéletes emberi külsővel rendelkező távirányítható gépek, amit az irányítók otthonról, ágyból, irányítanakÉs ez nagyon bejön a világnak. Olyannyira, hogy az emberek gyakorlatilag nem mennek ki az utcára. Megszűnik a jelenlétük a világban, megszűnik minden valódi, élő szociális interakció, mindent a hasonmásukkal intéznek 

Az idill egészen addig tart amíg, egy este egy hasonmást kissé megsütnek egy spéci fegyver hathatós segítségével. A csavar az a dologban, hogy a sütés eljut egészen a kezelőig, akinek kiégeti az agyát. Nos, a kifektetett hasonmást a technológia feltalálójának fia irányította. Ez a tény egy kissé felkavarja a nagy globális boldogságot. A nyomozó rendőr (hát persze, hogy az ő szerepében játszik Bruce Willis) egész komoly kis összeesküvést hámoz ki a történetből. Vannak ugyanis hasonmás ellenes lázadóink a Próféta vezetésével , van egy világ legnagyobb vállalatunk, van titkos fejlesztés, hadsereg és még sok minden más is a képbenIzgalmas, fordulatos, de kiszámítható történet. Ennek ellenére egyszer lekötött, szórakoztatott és még a vége is tetszett. Nem volt különösebben nagy csattanó, de katarzisnak mindenképpen volt. 
Ahogy fentebb is írtam, nemsokára pontosan a filmben is részletezett dilemmában tocsogunk majd. Én tökéletesen bele is éltem magam a helyzetbe.

A körítés segített, ugyanis teljesen hétköznapi helyeken kóboroltunk, sehol semmi elszállt hitech. Nos, persze van kivétel. A robotok. Időnként volt egy kis terminátor utóize a robotos jeleneteknek. Az ilyen esetekben van ugyanis bőven látvány és pusztítás. Nem vészes, nem vitték túlzásba, teljesen beleillett a sztoriba. 
A színészek jók. Bruce Willis itt el tudta hitetni velem, hogy a hasonmások állandó használatától kissé beelegelt a valódi életet kereső, megcsömörlött de alapjában véve szándékú és feltétel nélkül az igazságot kereső zsaruVannak rajta kivül is ismert arcok, ismert színészek. Alapjában véve mindenki hiteles, nagyon erős a filmben a színészi játék.  
Én végig jól elvoltam vele. Elgondolkodtatott, hiszen feszeget bizony néhány kínos kérdést, ami nem túl sokára terítéken lesz majd. Bruce Willis féle akció filmtől ez szokatlan és éppen ezért tetszett  

Szerintem 10/9 

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a minőségi, sci-fi-be oltott krimiket. Ajánlom mindenkinek aki csípte mondjuk a Will Smith féle Én a Robotot. Ha az tetszett ezt is szeretni fogod. Tökéletes elegye a történetnek és a pont eléggé felturbózott látványnak. Szórakoztató, de a kiismerhető sztori miatt igazából öt évente egyszer megnézendő film. Épp ezért nem maximum. 

Szerinted?